A Hír TV esti, hírháttér-műsorának lesz a házigazdája. Korábban a TV2 Tények című műsorát vezette Stahl Judittal közösen, de volt már dublini nagykövet és országgyűlési képviselő is.

Ekkortól lesz látható

Augusztus 21-től a Hír TV napi aktuális című műsorát vezeti majd Pálffy István – derül ki a csatorna szerdán közzétett tájékoztatásából. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Oroszlánrészt vállalt a TV2 indulásában

Ebben emlékeztetnek, hogy Pálffy István pályafutását a ’80-as évek végén kezdte a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1997-ben az akkor induló TV2 egyik legmeghatározóbb személyisége volt, együtt vezette Stahl Judittal a csatorna hírműsorát.

TUDTAD? A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az erősebb napokon már 300 ezren olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nagyon menő, hogy rengeteg hirdető is minket választ, bízik bennünk és a szponzorált cikkek is a piacvezetők közé repítenek minket. (Részletek itt) Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Gyere vissza pár óra múlva, mert a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon mindig találsz olyan infót, amit máshol nem olvashatsz.

M1, majd KDNP

2002-ben aztán D. Tóth Kriszta oldalán vezette a közszolgálati televízió esti híradóját egészen 2008-ig. Ekkor a Panoráma című heti hírháttérműsor házigazdája lett, illetve egy évad erejéig a Kupé című vasúti műsort is vezette. 2010-ben aztán a politika felé fordult.

Majd ismét az állami média következett

Ekkor a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője lett, majd 2014-ben ismét az állami média háza tájékán tűnt fel: a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetközi kapcsolataiért felelős tanácsadója lett.

Írországi nagykövet is volt

2015 és 2019 között pedig Magyarország dublini nagykövete volt, 2020 óta pedig a Duna Média televíziós médiaszolgáltatási vezetője. Új megbízatása kapcsán pedig izgatottan nyilatkozott a hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkező tévés.

Nem saját véleményt akar mondani

„A HírTV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem. Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról-napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem” – nyilatkozta.

Igazodási pontok kellenek

Kifejtette, azt gondolják, hogy a nézők konkrétumokat akarnak megtudni, és találkozni szeretnének a hozzá hasonló gondolkodású emberekkel. Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete. Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz.

Konkrétumok és közérthetőség

Ennek jegyében a Hír TV Napi Aktuális című műsora a csatorna „nemzeti, magyar érdekek szerinti értékrendje” alapján választja meg témáit, a munkatársak pedig ezeket hasonló gondolkodás és szemlélet alapján mutatják be azokat. Konkrétan és közérthetően – ígérte meg Pálffy István.

Garancia a színvonalra

Hosszú tárgyalási és előkészítési folyamatok előzték meg, hogy a műsorvezető a Hír TV gárdáját erősítse. Felkészültsége, tapasztalata és szakértelme garanciát jelent arra, hogy a HírTV továbbra is színvonalas és informatív műsorral informálja nézőit – vélekedett a Hír TV főszerkesztője.

Az újításokban is számítanak rá

Velkovics Vilmos hozzátette, sok újítást terveznek a Napi aktuális című műsorban, amelynek megalkotásában számítanak a műsorvezető tapasztalatára. Pálffy István először augusztus huszonegyedikén tűnik fel a műsorvezetői székben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk a Hír TV Youtube-csatornájáról származik.)