Visszavonja a kormány a polgármesterek jogosítványainak korlátozásáról szóló törvényt, miután az nagy felháborodást keltett a településvezetők körében.

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni – mondta.

„Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak” – közölte Gulyás Gergely.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

A BudaPestkörnyeke.hu cikkét a témáról itt tudod elérni.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülésén