Kórházba került Vitray Tamás. A 89 éves, Kossuth-díjas újságíró még nem tudja, mikor hagyhatja el az intézményt, de bízk benne, hogy rövidesen javulni fog az állapota.

Kórházba került

Vitray Tamás a Blikknek beszélt arról, hogy kezelésen van, illetve azt is elmondta, nem tudja, mikor engedik haza, valamint azt sem tudja, mikor lesz olyan állapotban, hogy erről nyilatozzon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Reméli hamar jobban lesz

A portál afelől is érteklődött, miért kerül kórházba, ám a legendás tévés erre így felelt: “Az nem tartozik senkire, hogy mi a bajom… Remélem, minél hamarabb jobban leszek, de most nem tudok ennél többet mondani.”

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Diszkrét

A Magyar Televízió egykori ikonjának állapotáról csak kevesen tudnak, ugyanis nagyon diszkréten kezelei a magánügyeit, és sajnálatni sem szeretné magát.

Nem akar másokat terhelni

Vitray Tamás egy közeli ismerőse a lapnak azt mondta, a tévés nem szeretne másokat terhelni a problémáival. “Mindig is ilyen volt, nem verte nagy dobra, ha valami problémája volt, mert úgy áll hozzá, hogy minél hamarabb szeretné maga mögött tudni a nehézségeket. Szerencsére van kire számítania, a gyermekei és a családja mindenben támogatják. Minden nap tartják a kapcsolatot, és nyilván akkor is segítenek Tamásnak, ha kijön a kórházból” – mondta az ismerős, aki azt is hozzátette:

Jó kondiban van

“Mellesleg jó kondiban van, otthon szokott szobabiciklizni, rendszeresen eljár boltba, intézi a dolgait, meg nem mondaná róla az ember, hogy közel van a kilencvenhez.”

Autóbaleset

Vitray Tamás az utóbbi időben nem mondhatta magát túl szerencsésnek: amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta tavaly év elején balesetet okozott Budapesten, s bár a balesetben szerencsére nem sérült meg senki, Vitray Tamás autója totálkárosra tört.

Válás

Ezen túlmenőn a tévés nemrég vált el a feleségétől is, Kállay Borival 30 év után, 2019-ben döntöttek a válás mellett, s bár Vitray Tamás vágyna társra, úgy gondolja, már talál szerelemre.

Társra vágyik

“Kérdés, amit várok egy társtól, az tud-e még teljesülni. Vagy hogy én tu­dom-e teljesíteni, amire a másik vágyik. 89 év sok, nem tudok túl sok mindent garantálni, egy ezüstlakodalmat például már biztosan nem” – mondta tavaly novemberben a lapnak a tévés.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vitray Tamás