Vízbe fojtotta egyéves kislányát egy nő a 18. kerületben. A nő tette után bement a rendőrségre és feladta magát. Most vádat emeltek ellene.

Megölte gyermekét

A 38 éves nő, április 4-én megölte egyéves gyermekét. P. Orsolya másnap bement a rendőrségre, és elmondta, hogy a Havanna utcai lakásában mit tett.

Elfogták a nőt

A rendőrök a 18. kerületi lakásban megtalálták a gyermek holttestét. A nőt a rendőrök a BRFK Központi Panaszirodáján elfogták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

EZ IS ÉRDEKELHET! Cigarettaparázzsal égette meg 3 éves gyermeke lábát a brutálisan kegyetlen apa: a másik gyermekét és feleségét is rendszeresen kínozta

A fürdőkádban ölte meg

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy P. Orsolya a fürdőkádban vízbe fojtotta gyermekét. Az esetről a BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt.

Beismerte tettét

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a nőt 2020. április 5-én emberölés bűntett miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte tettét, P. Orsolya azóta letartóztatásban van.

Befejezték a nyomozást

A rendőrök befejezték a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés ügyében a nyomozást, az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek. 

NE HAGYD KI! Szomszédja kislányát akarta bántalmazni, végül a háromgyermekes édesanyával végzett a kőbányai gyilkosság elkövetője

EZ IS ÉRDEKELHET! Saját apjától szült gyermeket a 14 éves szabolcsi lány: anyja elhagyta a 6 gyermekes családot, szerelmes lett egy másik férfiba

Kiemelt kép: helyszínelnek a rendőrök a társasház előtt – Forrás: police.hu