Életének 82. évében elhunyt Schöpflin György, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője – közölte a nagyobbik kormánypárt EP-képviselőcsoportja.

Éjjel halt meg

A Fidesz közleményében azt írták: Schöpflin György volt európai parlamenti képviselő, egyetemi tanár, politológusprofesszor éjjel „visszatért Teremtőjéhez”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Európai képviselő volt

Schöpflin György 2004 és 2019 között volt a Fidesz európai parlamenti képviselője. Kiemelték: három parlamenti ciklusban kiemelkedő elköteleződéssel és sikerrel képviselte a magyar nemzeti érdekeket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Méltatás

Szakértelme, munkabírása, örök kíváncsisága és feltétlen kedvessége betölthetetlen űrt hagy maga után – méltatták az elhunyt politikust.

A volt miniszter búcsúja

Trócsányi László európai parlamenti képviselő szintén a közösségi oldalán azt írta: „Schöpflin György professzor, egyetemi tanár, európai parlamenti képviselő mindvégig sziklaszilárdan állt ki az Európai Unió sokszínűségébe vetett hite mellett. Egy nagy szakmai tekintélyt és remek embert vesztettünk el.”

Újságíró is volt

 Schöpflin György 1939-ben született Budapesten. Családjával 1950-ben az Egyesült Királyságba emigrált, ahol történészként, jogászként végzett. 1963-ban a londoni Chatham House nevű nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatóintézet munkatársa lett, majd 1967 és 1976 között a BBC újságírója volt.

Egyetemi tanár

Később a Londoni Közgazdasági Egyetemen (London School of Economics) a kelet- és közép-európai politikatörténet professzoraként tanított. 1994-ben a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok intézetében egyetemi tanár.

Nacionalizmus és kisebbségek

Kutatási területe a nacionalizmus és a nemzeti kisebbségek kérdésköre, kapcsolatrendszere volt.

Politikai karrier

2003-ban lépett be a Fideszbe, 2004-ben elindult a párt európai parlamenti listáján és mandátumot szerzett. 2019-ig volt tagja az Európai Parlamentnek. A külügyi bizottság tagja és az alkotmányügyi bizottság póttagja volt. 2004-ben hazatért Nagy-Britanniából. 2005-ben az Orbán Viktor által indított Nemzeti Konzultációs Testület tagja volt – írja a 24.hu.

Címlapfotó háttere

A címlapfotó 2014. május 25-én készült Schöpflin Györgyről, a Fidesz-KDNP megválasztott európai parlamenti képviselőjéről a pártszövetség eredményváróján Budapesten, a Millenárison az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd