Május 2-ától közös adatbázisba kerülnek a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain elhagyott tárgyak, amelyek tulajdonosai az éjjel-nappal elérhető MÁVDIREKT-nél érdeklődhetnek. Tavaly csak a vasúton 7500 tárgyat adtak le, a busztársaságnál 5000-et. Magyarán ennyit vesztettek el tulajdonosaik.

Kulacs, tornazsák, esernyő

Hihetetlen dolgokat hagynak el az emberek a MÁV és a Volán járatain. Többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt (kabát, pulóver, sapka), szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok.

Több mint a feléért jelentkezik a gazdája

Tavaly közel 7500 talált tárgyat adtak le a vasútársaság, és 5000-et a busztársaság részére. Előbbiek közül több mint 4000, utóbbiak közül pedig 3000 került vissza a gazdájához.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Milliókat is találtak már meg

A legnagyobb, autóbuszon elhagyott összeg 8 millió forint volt, amit vissza is kapott a tulajdonosa. Pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal együtt (pl. kabát, táska, pénztárca, stb.) adnak le.

Jegyzőkönyv készül

A biztonságos kezelés érdekében az elvesztett tárgyak tartalmát tételesen nyilvántartásba veszik, amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszik egy jegyzőkönyv kiállításával.

Az államé lesz

Azok az összegek, melyeket az utasok nem keresnek, vagy amiatt nem lehet visszaadni, mert az utas elérhetősége nem beazonosítható, a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján a Magyar Államhoz kerülnek.

Ők találják meg

Az elveszett tárgyakat általában a vonatokon és autóbuszokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, autóbusz-vezetők, a takarító személyzet vagy az utasok találják meg és adják le a vasút-, illetve autóbusz-állomások forgalmi irodáiban, ahol a tárgyakat nyilvántartják.

Így kaphatod vissza

Amennyiben az elveszett tárgy, bankkártya vagy okmány tulajdonosa név szerint azonosítható, a munkatársak eljuttatják a bankkártya-kibocsátónak, a megtalált személyes okmányokat pedig az azt kiállító hatóságnak. Abban az esetben, ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik.

Egységes adatbázis

A MÁV-START-hoz hasonlóan a Volánbusz is központosított elektronikus talált tárgy-nyilvántartást vezetett be. A csoportszintű fejlesztésnek köszönhetően, 2022. május 2-ától közös adatbázisban kezelik a vonatokon és a buszokon, valamint az állomásokon elhagyott talált tárgyakat, amik a rögzítést követően egyből megjelennek a MÁVDIREKT rendszerében.

Hasznos telefonszámok

Az utasok az éjjel-nappal hívható telefonszámok valamelyikén (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Yettel (volt Telenor) hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999) érdeklődhetnek. A visszaszolgáltatás a MÁVDIREKT által megadott helyszínen, csak a tárgy jellemzőinek megadásával és azonosítását követően lehetséges.