A helyi járaton ismerte fel azt az embert, aki Budaörsről ellopta biciklijét. El is fogták a tolvajt.

Jókor volt jó helyen az a bringás, akinek két héttel ezelőtt megfújták a kerékpárját az egyik budaörsi társasház vasráccsal elzárt folyosójáról. A tulajdonos ugyanis megnézte a házban felszerelt kamera által rögzített felvételeket, és az egyik utazása alkalmával felismerte az egyik helyi budaörsi autóbuszon.

A bringa tulajdonosa azonnal értesítette a rendőrséget, a helyszínre érkező járőrök pedig igazoltatták a feltételezett tolvajt, melynek során kiderült, hogy ellene a BRFK 15. kerületi Rendőrkapitánysága elfogatóparancsot adott ki, ugyancsak kerékpárlopás miatt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrök a férfi ruházatát átvizsgálták, akinek táskájából csavarhúzó, és egy kerékpárlakat is előkerült. 

F. Jánost az egyenruhások a rendőrkapitányságra előállították, aki gyanúsítotti kihallgatása alkalmával tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Kiemelt kép: a biciklitolvaj a rendőrségen, belső kép: ezeket az eszközöket találták meg a rendőrök a tolvaj táskájában – Forrás: police.hu