Az egyik tatabányai buszmegállóban a szóváltásból késelés lett. Egy 19 éves csavargó életmódot folytató fiatal gyomrom szúrta az ismerősét. Kiderült más ügyek is a számláján vannak a tettesnek, most egy hónapra letartóztatták.

Elrendelték a letartóztatását

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt elrendelte annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki szeptember 23-án a délutáni órákban Tatabányán az egyik buszmegállóban hasba szúrt egy férfit – írja a Kékvillogó.hu portál.

Ez a sztori is érdekelhet: Egy elhagyott épületben fojtotta meg a barátnőjét – Itt vannak a drámai részletek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hastájékon szúrta ismerősét

A megalapozott gyanú szerint a tettes szeptember 23-án délután Tatabánya egyik buszmegállójában kiabálni kezdett a sértettel, majd egy késsel, egy alkalommal hastájékon szúrta.

A hasüregi szúrás halálos is lehetett volna

A bántalmazás következtében a sértettnek hasi sérülése keletkezett, azonban a hasüregbe hatoló szúrás életveszélyes sérülést eredményezhetett volna.

A csavargó ellen két ügy van folyamatban, többször is késsel támadt

Az alkalmi munkából élő, csavargó életmódot folytató tettessel szemben testi sértés miatt még két büntetőeljárás van folyamatban, legutóbbi esetben a férfi Tatabánya egyik játszóterén a délutáni órákban combon és a vádlin szúrt meg egy másik férfit.

Egy hónapra börtönbe kerül, hogy ne léphessen meg

Az ügyészség indítványával egyezően a járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a kihallgatandó tanúkat jogellenesen befolyásolná.

Ezek a témák is Tatabányához kapcsolódnak:

A tatabányai vasútvonal fejlesztése

Itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon legutóbb néhány napja írtunk a fővárostól alig 35 km-re található városhoz kapcsolódó hírről. A tatabányai vasútvonalról írtuk, hogy a Kormány friss döntésében jóváhagyta a kiemelten fontos 1. számú vasútvonal fejlesztésének elindítását. Fontos közlekedésfejlesztés indult tehát, a részleteket érdemes megismerned, kattints ide.

Kiemelt kép: illusztráció