A WizzAir Párizsban hagyott utasokat, csak órákkal a gép tervezett indulása után mondták meg nekik, hogy nem indulnak Budapest felé.
Nincs szállás
Órákig hitegették a WizzAir párizsi járatának utasait azzal, hogy bár nem indul a gép, de szállást azért kapnak. Nem kaptak – erősítette meg a Blikknek egy utas.
Egyre később
A gép délután 8 körül indult volna, de folyamatosan csúszott a start, hogy este 10 körül közölják, le is út, fel is út, el kell hagyni a reülőteret.
Konferenciáról jött volna haza
A lapnak egy Orsolya nevű nő mesélte el a kálváriát. Eszerint az elején minden rendben ment, bár fél öt körül, mikor az Orlyra – erről a párizsi reptérről indul volna járat – tartottunk, jött egy sms, hogy egy órát csúszik az indulás.
Még becsekkoltatták őket
Aztán becsekkoltunk – fűzte tovább a szót Orsolya, viszont onnantól óránként kaptunk üzenetet, hogy a járat újabb órát csúszik. Este 20 óra után a táblára már ki sem volt írva a gép, más járatok utasait csekkoltatták be folyamatosan.
Közlemény
Állítólag a WizzAir azért halmozott fel késéseket, mert a légiirányítás munkaerőhiánnyal küzd. Viszont az utasok kárát a WizzAir megtéríti és a tegnap este az Orly-n történtek tisztázására vizsgálatot is indítanak.
Szemelvények a kacifántos közleményből
„A légiirányításnál jelentkező személyzethiány miatt járataink késéseket halmoztak fel, emiatt az utolsó, párizsi járattal már nem tudtak visszaindulni kollégáink a repülőtér bezárása előtt.”
A Wizz Air sajnálja
„Járattörlés esetében a helyszínen utasainkról egy velünk szerződésben álló cég gondoskodik, melynek feladata az utasok megfelelő ellátása. A cikkben említett helyzetet kivizsgáljuk és ha a velünk szerződésben álló cég oldaláról bármilyen mulasztás történt, megtesszük a szükséges lépéseket”.
Ezt ajánlották
A járat törlése kapcsán utasaink számára többféle lehetőséget is felkínáltunk, beleértve a Wizz Air alternatív járatait, a jegyár teljes visszatérítését, vagy annak 120%-os jóváírását az utas WIZZ számláján – utóbbiak esetében azon vagyunk, hogy minden kérést legkésőbb egy héten belül feldolgozzunk. A járattörlésből fakadó károkat a Wizz Air megtéríti, emellett érintett utasaink a visszatérítésen felül a jogszabályban meghatározott kártérítési összeg megfizetését is igényelhetik, amelyhez a kérelmet a wizzair.com weboldalon nyújthatják be.”
A kormány hadban áll egy másik fapadossal
A Ryanair áthárította az utasokra a kormány 3900 forintos különadóját, amelyről a szakminiszter azt állította, hogy nem lehetséges. Azt ügy részleteit itt írtuk meg.