Új eredményre juthat az a nyomozás, amelyet júniusban kezdeményezett az elhunyt harmonikaművész, Babicsek Bernát családja. A sorozatszínész szerettei azért fogadtak ügyvédet, mert szerintük az első vizsgálat során a hatóságok téves eredményre jutottak.

Megszólalt a riasztó

Babicsek Bernát tavaly december 31-én otthonában 41 éves korában hunyt el. Halálát valószínűleg füstmérgezés okozta. A tragédia előtt a harmónikás otthonában megszólalt a riasztó, amely egy biztonságtechnikai céghez volt bekötve, s bár a járőr kiment a solymári házhoz, nem érzékelt gondot.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hallotta horkolni a színészt

A járőr elmondása szerint hallotta is, hogy Bernát horkol, valamint látta a házból kiszálló füstöt, de azt hitte, a kéményből árad ki. A színész családja szerint ha a járőr az előírtaknak megfelelően ellenőrzi az ingatlant, észre kellett volna vennie, hogy a füst nem a kéményből, hanem a szellőzőből árad.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Megelőzhető lett volna a haláleset?

Bernát szülei azonban a nyomozati iratok áttekintése után úgy vélték, fiuk halála megelőzhető lett volna: „Eddig nem szerettem volna nyilatkozni Bernát elvesztéséről, mert nagyon fájt, még most is megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy a fiam már nincs itt” – mondta májusban Babicsek Márta.

Újraindult a nyomozás

Ezután ügyvédet fogadtak, a napokban pedig újraindult a nyomozás. „Feltérképezték már a házat, kihallgatták a szülőket és az egyik barátját is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a járőr állítása nem igaz, és valójában a szellőzőből áradt ki a füst, miközben Bernát bent aludt. Ebben az esetben pedig kötelessége lett volna segítséget kérni. Tehát szabályszegés történt, ezt szeretnénk bebizonyítani” – mondta dr. Borbély Zoltán.

Meg lehetett volna menteni

A gyászoló édesanya bízik abban, hogy végre kiderül az igazság. „Újra elkezdődött a nyomozás, mely során egyre inkább bebizonyosodik az, amit én eddig is gondoltam, hogy a fiam életét meg lehetett volna menteni – mondta elcsukló hangon Babicsek Márta.

Máshonnan jött a füst

 „A járőr ugyanis csak pár percet tartózkodott kinn, amelynek során a ház három oldalát nézte meg, a negyediket – ahol a kémény volt – nem, pedig akkor láthatta volna, hogy nem onnan árad a füst, hanem a másik oldalt lévő szellőzőből, ami bajt jelez. Azt hittem, infarktust kapok, amikor májusban megláttam a felvételeket, amelyeken ez jól látszik. Ezután döntöttünk úgy, hogy fellebbezünk. A célunk, hogy a hatóságok is elismerjék, a fiunk még élhetne. Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom, hogy mulasztás történt” – mondta a Blikknek a gyászoló édesanya.

Újra kihallgatták a családot

A napokban ismét kihallgatták Bernát édesapját és barátját – akivel a zenész az utolsó estéjét töltötte –, illetve a járőrt, de a színész édesanyja is vallomást tett.

Nem szűnik a fájdalom

„Én is mindent elmondtam, amit tudok, de még így is várhatók további kihallgatások. Nem tudom, miért szükséges mindez, hiszen egyértelmű, mi történt. Borzasztó ezt folyton felidézni, mert csak a tragédiára és a szűnni nem akaró fájdalomra emlékeztet. Úgy érzem, ezen sosem fogok tudni túllépni, folyton elsírom magam, ha szóba kerül, vagy csak rá gondolok, hiába teltek már el hónapok” – tette hozzá Márta asszony.

Emléknapot szerveznek a tiszteletére

Piliscséven a hétvégén háromnapos fesztivál kezdődik, amelyen a Babicsek Bernát emlékdíjhoz gyűjtenek adományokat. Vasárnap pedig számos olyan zenekar, tánccsoport és lép majd fel, akik kapcsolatban álltak az elhunyt színésszel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Babicsek Bernát