A hálószoba az a helyiség, ahol életünk közel egyharmadát töltjük, hiszen nagyjából ennyit alszunk. Fontos tehát, hogy az itt álló ágy kényelmes legyen, jólessen benne a pihenés. Ugyanakkor az is lényeges, hogy ez a bútor – akárcsak a többi kiegészítő – illeszkedjen a szoba stílusához.
Milyen lakberendezési stílusok léteznek?
A lakás berendezése kapcsán főleg a nappali vagy a konyha esztétikus kialakítására figyelünk, holott a hálószobai bútorok megválasztása ugyanolyan fontos. Elsősorban az ágy fajtáját kell meghatároznunk. Szerencsére a VIP Kanapé franciaágy kínálatában találhatunk többféle modellt is, így bármilyen stílusú is lesz a szoba, biztosan megleljük itt a megfelelő bútort, amely kényelmes fekhelyként szolgálhat.
Manapság a minimalista stílus hódít a lakberendezésben, amelynek főbb jellemzői a következők:
- egyszerűség
- szögletes formák
- a funkcionalitás előtérbe helyezése
- fekete-fehér színek
- fa, fém alapanyagok használata
- modern kiegészítők (pl. LED-fény) alkalmazása a bútorokban
Ez a stílus azonban sokaknak túl ridegnek tűnhet, éppen ezért továbbra is divatos a romantikus, a vintage, illetve a country is: ezek íveltebb formákat használnak. A színvilágban itt a világosabb árnyalatok érhetők tetten: a rózsaszín, a sárga, a narancs, illetve a pasztellárnyalatok.
Milyen franciaágyat válasszunk egy modern hálószobába?
Ha eldöntöttük, melyik stílus illik leginkább az egyéniségünkhöz, akkor annak megfelelően kell berendezni a hálószobát is. Mivel ide valóban feltöltődni járunk, fontos, hogy komfortosan érezzük magunkat a helyiségben, szeressünk itt lenni. A megfelelő ágy megtalálása ehhez elengedhetetlen.
A minimalista stílus kedvelői számtalan olyan franciaágy közül választhatnak a VIP Kanapé oldalán, amely tökéletesen illik a helyiségbe. Az egyik legnépszerűbb termékük, a Dalton franciaágy beépített LED-világítással rendelkezik, a szövet fajtáját mi választhatjuk ki.
Kétféle kivitelben is elérhető a bútor: kapható betétes-ágyneműtartós, illetve ágyrácsos-ágyneműtartós változat is. Előbbi esetben a matrac be van építve a keretbe.
A modern stílusú helyiségekbe ez az ágy kiváló választás, és ami fontos: többféle méretben is rendelhető, tehát igényeink szerint gyártják le.
Ideális franciaágy egy romantikus hálóba
A romantikus stílus kedvelői számára egy kerek formákkal rendelkező, kényelmes, széles franciaágy lesz a jó döntés. A VIP Kanapé bútoráruház kínálatában ilyenek például a Roxy modellek. Mind praktikus, ágyneműtartóval is rendelkeznek.
Ezek is választhatók bármilyen színben, bármilyen szövettel. A Roxy 3 franciaágy elegáns hatást kelt a magas háttámlája miatt, és ez a kiegészítő a kényelmes pihenést is garantálja.
Pár fontos kiegészítővel – stílusos éjjeliszekrénnyel, komóddal, fésülködőasztallal, virágos ágyterítővel – igazán hangulatos szobabelsőt teremthetünk.
Ne feledjük, hogy a franciaágy éveken át szolgál majd fekhelyként, ezért méretben és dizájnban is olyat válasszunk, ami az igényeinknek megfelel!
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő: vipkanape.hu
Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek egy hónapig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát.