A helyszínen elfogták a kistarcsai járőrök azt a 70 éves férfit, aki tűkkel átszúrt húskockákkal akarta távol tartani portájától a kóbor ebeket.

Egy kutyasétáltató nő értesítette a rendőröket március 17-én délután, hogy Pécelen tűkkel átszúrt húsdarabokat talált az utcán, sőt kutyája evett is belőle.

Az ebet állatmentők kórházba vitték, a kiérkező járőrök pedig a helyszínről előállították azt a 70 éves helyi férfit, aki elismerte, hogy ő szórta ki az ebekre veszélyes ételt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tettét azzal indokolta, hogy fia telkének környezetében sok a kóbor kutya és azok ürüléke, amit megelégelt. Ezért aznap délelőtt egy adag nyers sertéshúst kockára vágott, tűkkel és facsavarokkal tűzdelte, majd kirakta a porta közelébe.

A rendőrök lefoglalták a húst, amelyet megsemmisítésre átadtak az önkormányzat hatósági embereinek. A Gödöllői Rendőkapitányságon állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Ahogy azt korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk fagyállóval átitatott falatokkal mérgezik a kutyákat és a macskákat Szentendrén. Tucatnyi állat került orvoshoz az elmúlt hetekben, több el is pusztult. Az állatok mérgezése kegyetlen népszokás az agglomerációban, annak ellenére, hogy három év börtönt kaphat az elkövető.

Remeteszőlősön és Nagykovácsiban is probléma

Arról is írtunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy Remeteszőlős után Nagykovácsiban is fagyállós kutyamérgezés történt, erről ezt írta a kutyus gazdája a Facebookon: „Amikor hazajöttem az egyik németjuhász keverék kislány, a Polly, megállt előttem, rám nézett és szétcsúsztak a lábai. Az első pillanatban nem esett le mi történik, a másodikban igen, rohanás, takaró, kutya felkap, irány az állatorvos, de mire odaértünk, Polly teste teljesen elernyedt, ahogy a karomba vettem. Útközben telefonon egyeztettek velük a barátaim, így már vártak minket és azonnali segítséget kaptunk. Diagnózis: fagyálló mérgezés”.

Dunakeszin és Fóton sem jobb a helyzet

Itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon korábban arról is írtunk, hogy savanyú szagú anyaggal átitatott, szögekkel átszúrt tápot dobáltak be az egyik ház udvarába Dunakeszin. Az érintett kutyus szerencsére a szöges tápból nem evett, viszont a mérgezettből igen, ezért hánytatni kellett az állatot.

Fóton szögekkel megtűzdelt húrkát dobtak egy udvarba, de volt olyan gazdi is, aki arról panaszkodott, hogy valamilyen májra hasonlító dolgot dobtak be hozzájuk. Mint írja: nyilvánvalóan nem állatszeretetből.

Három év szabadságvesztés állatkínzásért

A Büntető Törvénykönyv szerint, az a személy, aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Kiemelt kép: Csavarral átszúrt hús – Forrás: police.hu