Bedurrant a Sztárbox döntő az RTL-en vasárnap este. A női pehelysúlyban Berki Mazsi pontozással győzött Dobos Evelinnel szemben. Ezt követte a férfi nehézsúlyú meccs, amelyben Árpa Attila és Brasch Bence csapott össze. A nézői szavazáson Brasch Bencét tartották esélyesebbnek a győzelemre, így is lett. Árpát úgy kiütötte, hogy majdnem kiesett a ringből. Ha kíváncsi vagy arra, hogyan küldték fél perc alatt padlóra Rácz Jenő sztárséfet, akkor kattints ide!
Izgalmas mérkőzés
Az Árpa-Brasch összecsapás a vasárnapi döntők közül, az egyik legizgalmasabb, hiszen Brasch Bencét sokan már a negyeddöntő után a súlycsoport esélyesének kiáltották ki, amikor pedig KKevin után Szegedi Fecsót is kiütötte, csak még tovább nőtt az ázsiója. „Nagyon várom már ezt a meccset, sokat készültem rá” – ,mondta a meccs előtt Brasch. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Céltudatos versenyző
Brasch a Vígszínház színészeként nem bocsátkozik felesleges álszerénységbe, céltudatos versenyzőként többször kijelentette már a Sztárbox során, hogy ő bizony a bajnoki övért érkezett ebbe a műsorba. A 32 éves Braschban minden megvan ahhoz, ami a sikehez kell: már korábban megszerzett alapjaira egy rendkívül fegyelmezett, már-már fanatikus felkészülést épített rá, aminek remek kondíció, kicsiszolt technika, jelentős ütőerő lett az eredménye.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Árpa szerint is inkább Braschnak van esélye
Árpa Attila és edzője, Bogdán Zsolt Golyó sem vitatja, hogy nem ők számítanak a favoritnak. „Tisztában vagyunk az esélyeinkkel, mindenki leír minket, és ez valahol érthető is, mivel Ati ötvenen felül van, hét hónapja kezdett bokszolni a nulláról. Úgy kezdtük, hogy hátulról ütötte a balegyenest. Brasch Bence régebb óta bokszol és húsz évvel fiatalabb, ez hatalmas előny” – mondta Árpa edzője.
Koko szerint Árpa meglepetést okozhat
Kovács “Koko” István szerint nem is lenne olyan nagy meglepetés Árpa győzelme. Szerinte a siker kulcsa Árpa bődületes ütőereje lehet. „Ha valaki ilyen elképesztő ütőerővel rendelkezik, mint Árpa Attila, arra kell összpontosítania, hogy legalább egyszer sikeresen be tudja vinni a találatot, és akkor bármi történhet. A nehézsúlyban sok ilyen mérkőzésről tudunk, szinte minden nagy bajnok volt padlón vagy vesztett el világbajnoki címmérkőzést kiütéssel” – mondta Koko, a Sztárbox szakmai supervisora.
Kissrác a meccsen
A döntőbe Brasch dinamikus zenére vonult be, Árpa pedig disco zenére érkezett. A meccs előtt Árpa azt nyilatkozta, hogy amikor bevonul nagyfiúnak tűnik, de belüről egy kissrácnak érzi magát. A meccs elején a bíró annyit mondott: győzzön a jobbik. Ezt követően a két izomkolosszus egymásnak esett.
Árpa kifáradt
Könnyed felszabadult, de szorongó Árpa és egy ökölvívóvá vált Brasch nézegette egymást – mondta a kommentátor. Mindketten masszív ütéseket vittek be egymásnak. Brasch könnyedébben mozog, Árpa az első menet végére már kifáradt, alig tudott ülni is, vélhetően nagy ütéseket érzett.
Árpát kiütötték
A 2. menet elején Árpa a földre került, a bíró rászámolt, de végül folytatódott a meccs, majd úgy kiütötte Brasch Bence egy brutális egyenessel Árpát, hogy a tévés majdnem kiesett a ringből. Ezt követően a bírók leálították a meccset.
Bajnoki öv
A mérkőzés után Árpa Attila sportszerűen annyit mondott, hogy a jobbik győzött, ugyanakkor sajnálja, hogy vége lett és így lett vége. Brasch azrról beszélt, hogy nagyon boldog, hogy hozzá kerül a bajnoki öv. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A győztes: Brasch Bence
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/12/sztarbox-brasch-arpa-2.jpg)
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan küldték padlóra Rácz Jenő sztárséfet, akkor kattints az alábbi fotóra!
![](https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2023/12/sztarbox-aron-jeno-1.jpg)
Képek forrása: RTL