Vádat emelhetnek az ellen a sofőr ellen, aki tavaly márciusban, a kijárási tilalom ideje alatt, részegen vezette autóját. Nem állt meg a rendőröknek, ezután egy villanyoszlopnak csapódott. Az autó egyik utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt.

Ez történt a 18. kerületben

Amint arról tavaly márciusban beszámoltunk, a 18. kerületi Barta Lajos utcában közlekedett egy Opel Astra személygépkocsi, amikor a Havanna lakótelepen áthajtva egy rendőrségi autó mellett haladt el.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elvesztette az uralmát a kocsi felett

A személyautó nagy sebességgel keresztül hajtott az utca végén található S-kanyaron, amit nem tudott teljes mértékben bevenni. Ennek következtében a sofőr a Vörösmarty iskola előtti útszakaszon elvesztette uralmát a gépjármű felett, a gyalogátkelőhelyet elválasztó járdaszigetnek és a rajta található jelzőtáblának ütközött, majd a szemközti oldalon, a már a Csapó utcában álló villanyoszlopnak csapódott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Oszlopnak csapódott az Opel

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Az autó egyik utasát újra kellett éleszteni

A sofőr nem használta a biztonsági övet, ő könnyebben sérült meg, a hátsó utas viszont beszorult, kiszabadítása érdekében le kellett vágni az autó tetejét, a jobb első utas pedig ugyancsak beszorult, őt a helyszínen a mentőszolgálat munkatársai újraélesztették, majd súlyos-életveszélyes sérülésekkel az Országos Baleseti Intézetbe szállították, ahol később meghalt.

Vádat emelhetnek a sofőr ellen

A BRFK tájékoztatási szerint hamarosan vádat emelhetnek azzal a fiatallal szemben, aki a balesetet okozta. A rendőrség szerint kocsikázni indult a három fiatal, amikor a kijárási korlátozások megszegése miatt ellenőrizni akarták a rendőrök, az akkor 18 éves D. Attila által vezetett autót és utasait.

Nem állt meg a rendőröknek

A sofőr azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, és néhány másodperccel később elvesztette uralmát a kocsija felett és egy oszlopnak csapódott. A mögöttük közlekedő rendőrök azonnal a balesetet szenvedő fiatalok segítségére siettek. Kiderült, hogy hárman utaztak az autóban, akiket a mentők kórházba vittek.

Ittas volt a sofőr

A fiatalok közül a gépkocsi vezetője és egyik utasa könnyű, míg harmadik társuk olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Az eljárás során kirendelt szakértő megállapította, hogy D. Attila ittas állapotban vezette a járművet.

Az ügyészségen folytatódik az eljárás

A Közlekedésrendészeti Főosztály a baleset miatt halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki D. Attilát, aki elismerte a felelősségét. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu