Úgy tűnik nem mindenki fogadta örömmel a Pestről kiköltöző Szily Nórát Csobánkán. A szomszédok egy részének elege van a kutyái ugatásából, ezért feljelentették, sőt telefonon is zaklatják. A műsorvezető imádja ugyan a kis pilisi települést, de ha így folytatódik, akkor inkább elköltözik. Nemrég Franciaországban volt országos ügy abból, hogy túl hangosan kukorékolt egy kakas és a szomszédok kikészültek. Ott törvényt hoztak arról, mi számít a vidék hangjának. Ilyen a kutyaugatás is, vagyis a párizsi törvényhozók szerint, aki nem bírja az állathangokat, ne lakjon vidéken.

Csobánkára költözött

Szily Nóra fiai nagyok lettek, így népszerű tévés anyukájuk visszatérhetett a fővárosból a vidéki miliőbe. A sikeres műsorvezető és pszichológus négy évvel ezelőtt Csobánkát választotta új otthonálul, beleszeretett a kis eldugott pilisi településbe, a házba és az állatokba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Beleszeretett

„Nagy küzdelmek árán, lakáshitellel sikerült megvennem álmaim ingatlanát, egy tornácos parasztházat, amibe első látásra beleszerettem. Azt hittem, Csobánkán a nyugalom lelhetek, de aztán kiderült, hogy tévedtem” – mondta a Story magazinnak a tévés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Három kutya

A költözése után nem sokkal három kutyát vett magához, ám ezt nem minden szomszéd fogadta kitörő lelkesedéssel: azt állítják, nem tudnak aludni a folytonos kutyaugatástól. Nóra szerint ez nem igaz, hiszen ő sem tudna tőlük aludni, ha ez igaz lenne.

Szily Nóra kutyái

Forrás: Facebook/Szily Nóra

Telefonon is zaklatják

A konfliktus elkerülése végett a műsorvezető inkább bezárja a házba a kutyákat, hogy ne tudjanak kimenni az udvarra. Azonban a szomszédoknak ez sem volt elég, egyikőjük telefonon zaklatja és a közösségi médiában is valótlanságokat állít Nóráról.

Feljelentették

„Eljutottunk odáig, hogy több feljelentés érkezett ellenem és az önkormányzat hatósági szemlét tartott nálam” – mondta Nóra. A hatóság mindent rendben talált, de a műsorvezetőnek kezd elege lenni a folytonos vitatkozásokból. Hozzátette, ha így megy tovább, akkor – bár fájó szívvel – elköltözik.

Állatvédelmi eljárás

Ha az eb nem megfelelő tartásából fakad a probléma, állatvédelmi eljárást lehet kérni a jegyzőtől. Vélhetően ez történt Szily Nóra esetében is. Ilyenkor a jegyző a helyszíni szemle során megvizsgálja, mi okozhatja a kutya viselkedését, és ha ez a nem megfelelő tartásból ered, akkor a hanyag gazda bírsággal is sújtható. Nóra elmondása szerint minden rendben volt, így ez a tényállás nem valósult meg.

Kutyaugatás és birtokháborítás

A kutyaugatástól dühös szomszédoknak még van jogi lehetősége. Ha nincs szó állattartási problémáról, akkor a hosszan tartó, éjszakai és nappali kutyaugatás miatt birtokvédelmet kérhetnek. Ha a birtokháborítás egy évnél kevesebb ideje áll fenn, az eljárás indításával ismét a jegyzőt kell megkeresni.

Videó és hangfelvétel kell a kutyaugatásról

A birtokvita eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a jegyző valósnak fogadja el. A jegyző a megismert bizonyítékokat szabadon mérlegeli – áll a Kormányablak.hu-n. Így tehát a szomszédnak kell hangfelvételt, videót készíteni, valamint írásos megerősítést szerezni a többi szomszédtól, hogy hangosak Szily Nóra kutyái. Annak megállapítása, hogy tényleg zavaró-e, szubjektív.

Akit zavar a tutyaugatás ne lakjon vidéken

Ide kapcsolódik egy nemrég lezárult francia ügy, ahol a kakas kukorékolása zavarta a helyieket. A kakas nagy sztár lett, tele volt vele a média. Az eset kapcsán törvénymódosítás is született, mely tételesen felsorolja, mely állathangok tartoznak hozzá a francia vidéki élethez – ilyen a kutyaugatás is. Ha pedig ez valakinek nem tetszik, ne költözzön vidékre – állapítják meg a francia törvényben. TÉMÁBA VÁG: Túl hangos volt szomszéd kakasa a városból kiköltözőknek, beperelték a gazdát, végül most a parlament döntött a kukorékolásról

Ezt is olvasd el!

Itt egy videó, ami Szily Nóra házában készült

Kiemelt kép: Szily Nóra – Forrás: Facebook/Szily Nóra hivatalos oldala