Egyéves lett Delhusa Gjoni kisebbik unokája. Zoé édesanyja, a kislány születése után 3 hónappal halt meg. A félárván maradt gyermeket Gjoni naponta látogatja, azt mondja, egy picit apukája is lett az unokájának.

Meghalt Delhusa Gjoni menye

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, tragikus hirtelenséggel, tavaly április közepén elhunyt Delhusa Gjoni menye. Nórával egy agresszív betegség végzett, pár nap alatt halt meg a fiatal anyuka. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy 3 hónapos kislány maradt árván

Édesanyja halála után egy 3 hónapos kislány maradt árván. Zoénak januárban adott életet Nóra, aki Gjoni fiával életük legszebb időszakát élték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hirtelen lett rosszul

„Egy délután azonban hirtelen megfájdult a feje. A fájdalom nem csillapodott, sőt, elviselhetetlenné vált, olyannyira, hogy el is ájult. Mentő vitte kórházba, ahol kiderült, hogy a fejében elpattant egy ér, így azonnal ötórás műtét vette kezdetét” – mondta a tragédia után Gjoni.

Műtét közben vették észre a daganatot

Az orvosok műtét közben fedezték fel az agytörzsbe ékelődött, babszemnyi nagyságú rejtett daganatot, és már hiába távolították el, a belső vérzés addigra tovább fokozódott.

Sokat segít fiának

A megözvegyült Maximiliennek és kislányának a zenész annyit igyekszik segíteni amennyit csak tud.

Apa és nagypapa is

„Kicsit amolyan kettős szerepem van, a nagyapja és egy kicsit az apukája is vagyok Zoénak, minden nap vagyok vele egy kicsit. Már jár, én pedig olyan büszke vagyok rá, hogy az elmondhatatlan. A fiamon is rengeteget változtatott az apaság, hisz sok mindent csak szülőként ért meg az ember” – mondta a Blikknek a Gjoni.

Koncertre készül

A zenész nem mulaszt el egyetlen napot sem a kis Zoé életéből, még akkor sem, amikor önálló estjére készül. Április 8-án a József Attila Művelődési Központban lép majd a közönség elé.

Pomázon szervezett gyűjtést

Delhusa Gjoni egyébként nemrég a közösségi oldalán tett közzé felhívást, hogy befogadna egy ukrán menekült családot, de a háború elől menekülő családoknak is gyűjtést szervezett Pomázon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Delhusa Gjoni