Kis mértékben orvosi szer, de nagyobb dózisban gonosz célra is használható az a perui tea, amelytől VV Anett önkívületi állapotba került egy majdnem tragédiával végződött siklósi szeánszon. Egy perui férfi mesélt az ottani különleges növényről.

A tea

Az ayahuasca nevű tea pszichoaktív szer, Peruban nem használják, inkább az európaiakra jellemző a fogyasztása – mondta a Borsnak egy perui zenész. Carlos Julián Gómez Huanri arról beszélt, hogy egy amazóniai növényből készülő italról van szó. Náluk már nem használják mert veszélyes.

Gyógyításra is használják

Annyit azért tudni érdemes róla, hogy „egy sámáni célokra használt főzet”. Mivel serkenti a neuronok képződését, a Parkinson- és az Alzheimer-kór esetében kis mennyiségben természetes gyógyszer.

Gonosz célok

Előfordul viszont, hogy a sámánok gonosz célokra használják – figyelmeztet a zenész. Arról is tud, hogy Európában sokat használják, de illegális.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Celebek a szeánszon

Ahogy arról A BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt kutyákkal, quadokkal indultak a siklósi teaszeánsz után eltűnt egykori Való Világ-szereplő nyomába a rendőrök. A reality-sztárt egy nap múlva, súlyos sérülésekkel, meztelenül találták meg.

Újabb műtétek várnak VV Anettre

Súlyos sérülései miatt jelenleg is kórházban kezelik és további műtétek is várnak a Való Világ egy harmadik szériájának szereplőjére, akinek kilétét Sáfrány Emese egy 24 órán keresztül elérhető Instagram-sztoriban fedte fel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szabad ég alatt aludtak

A szertartást július 9-én, szombaton este kezdhették el a szeánszt vezető nővel együtt hárman – írja a Velvet. A rituálét követően a szabad ég alatt tértek nyugovóra, majd vasárnap reggel 6 óra tájékában ébredtek. A szeánszt vezető nő ekkor állítólag már nem volt sehol. Az egykori VV-sztár pánikolni kezdett, segítséget akart kérni.

Életmentő műtétre volt szükség

Ahogy arról a Budapestkörnyéke.hu hírportálon többször beszámoltunk, a valóságshow-szereplőt ruhák nélkül, szilánkosra tört bokával és törött bordával, öntudatlan állapotban szállították kórházba, ahol hat órás, életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

Lelki sérülések

A fizikai sérülések mellett lelkileg is borzasztóan megterhelő időszak következik a szőlőültetvényen megtalált VV-sztár életében. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint nagy a valószínűsége, hogy akut stressz zavar, majd abból poszttraumás stressz szindróma alakul ki nála.

Tartós szorongás

Egy ilyen traumatizáció után valószínűsíthető a PTSD kialakulása, amely egy tartós szorongási állapot. Jellemzően tartós félelmi reakciókkal, alvászavarral és rémálmokkal jár, a traumával kapcsolatos emléknyomok pedig még hosszú ideig, napközben is villanásszerűen jelentkezhetnek. Ez az illető egész életvitelének minőségét negatívan befolyásolja, ezért erősen javasolt a megfelelő pszichoterápia – mondta a szakértő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotónk illusztráció, VV Anettet egy siklósi szőlőültetvényen találták meg.