A legendás színész, Szabó Gyula lánya, a 32 éves Szabó Zsófi január végén elvált, azóta egyedül neveli a három és fél éves kisfiát. Legutóbb arról beszélt, hogy megváltoztak az életkörülményei, ezért több munkára mond igent. Korábban arról írtak a lapok, hogy rengeteg hitelt vettek fel a törökbálinti házukra.

Kisfiával alszik

„Én olyan anya vagyok, aki a kisfiával alszik. Nem is tervezem, hogy külön aludjon tőlem. Nem akarom nélküle tölteni az időt. Nem utazom nélküle sehová, ha megyek valahová, jön velem” – mondta Zsófi legutóbb Lilu új Youtube videójában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felszabadult a válás után

Zsófi időről-időre oda lyukadt ki, hogy sokkal szabadabban él, amióta nagy változás történt a magánéletében. A műsorvezető év elején jelentette be, hogy fia apjával különválnak, azóta pedig belevetette magát a sportba, sokat fogyott és a közösségi oldalán is többet mutat magából.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Másként élt

Zsófi azt is elmondta, hogy egy évvel ezelőtt nem tudta volna elképzelni, hogy szexiskedni fog. „Az életkörülményeim akkor mások voltak és egyáltalán nem igényeltem azt, hogy csúnyán szólva eladjam magam” – mondta Szabó Zsófi, aki arra is célozgatott, hogy férje mellett nem tudott a karrierjével foglalkozni.

Több munkára mond igent

A megváltozott életkörülményem miatt több munkára mondok igent. Igazából nem az anyagi része a lényeg, hanem hogy megtehetem. „Most nem az van, hogy teljes mellszélességgel legyél édesanya és feleség, én most csak édesanya vagyok és emellett dolgozom.” – mondta. Az interjú végén Szabó Zsófi arról is beszélt, hogy számára mindig is fontos volt a sport és a szabadidős tevékenységek, de korábban elnyomta ezeket az igényeit.

Önfeladás

„Nekem ezek mindig is fontosak voltak, csak egy időre szem elől veszítettem azt, hogy milyen is vagyok én valójában. Én mindig sportos voltam, bennem volt a pörgés, csak az az időszak, amikor készültem az anyaságra, a családos életre, úgy éreztem, hogy nem viselkedhetek így. Picit az önfeladás a jó szó, nem én voltam az első.” – tette hozzá Zsófi.

Élő adásban jelentette be a válást

Az RTL műsorvezetője 2016-ban ment férjhez, házasságából egy kisfiú született. A család Törökbálinton építkezett, ott éltek idén januárig. Zsófi az RTL reggeli műsorában elcsukló hangon beszélt a válásáról. A videót ide kattintva éred el.

Több mint 100 milliót ér a házuk

Borsnak korábban egy, a neve elhallgatását kérő informátor elmondta, hogy Zsófiék törökbálinti ingatlanján nem kevés hitel van. A ház, amely egyébként több mint százmilliót ér, Törökbálint legdrágább részén, Tükörhegyen található.

Nyíregyházán éltek

Zsófi és gyermeke édesapja, Zsolt az esküvőjük után Nyíregyházán éltek. A műsorvezetőnek naponta több száz kilométert kellett megtennie, hiszen ő a fővárosban dolgozott. „Megszámlálhatatlan órát töltöttünk el az autóban, Zsolti mindig hozott és vitt, csak hogy több időt tudjunk együtt tölteni.” – nyilatkozta. Végül 2017-ben megvették a házat Tükörhegyen.

Hajdúék miatt ismerte a környéket

Zsófi, mielőtt Törökbálintra költözött, már nagyon jól ismerte a környéket, hiszen barátnője, Sarka Kata is ott élt Hajdú Péterrel. Az RTL Klub műsorvezetője Hajdú Péterék kisfiának a keresztanyja, emiatt sok időt töltött Tükörhegyen, így nem csoda, hogy beleszeretett a környékbe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szabó Zsófi – Forrás: Youtube/Makeup-Down