Közös sírba helyezték Andreát és a kis Zsófikát, akiket a kislány apja brutálisan megölt. A temetésen csak a szűk családi kör és néhány barát vehetett részt. Annak érdekében, hogy senki se zavarja meg a gyászolókat, rendőrségi jelenlétet kértek.
Így történt a tragédia
Ahogy írtunk róla, a 112 segélyhívóra 2023. július 1-jén kora délután érkezett egy bejelentés. A férfi akkor közölte: megölte családját, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A helyszínre riasztott egységek egy nő és egy gyermek holttestét, valamint egy vérző férfit találtak az albertirsai címen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Megdöbbent szomszédok
Andikáék mellett lakunk – mondta a Borsnak az egyik szomszéd. – Évek óta ismertük őket, mindig jött Andi a nevetgélő Zsófikával. Nagyon megdöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy Arnold mit művelt velük. Utólag értesültünk a temetésről…
Szűk körű temetés
„Egyrészt megértem a családot, hogy szűk körben rendezték, másrészt pedig szívesen elmentünk volna mi is. Úgy tudom, hogy Cegléden temették el őket, ahová a szertartásra kértek rendőröket és polgárőröket, hogy senki se zavarja meg a szertartást” – mondta a szomszéd.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Közös sírban nyugszanak
Hamvaikat egy helyre temették, majd egy márványlappal fedték a sírt. Több szoborangyalt helyeztek el a síron, illetve rengeteg virágot. Andreáról és kislányáról még a temető gondozói is megemlékeztek. „Még korábban ide jártak a nagyszülők sírját látogatni. A cserfes kislányra nagyon emlékszem, csodaszép gyermek volt. Sajnálom őket” – mesélte a temetőgondnok.
Letartóztatták
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett N. Arnold ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A bíróság letartóztatta, jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.
Rejtélyes ügy
Ahogy írtunk róla, a rendőrök gyanúja szerint késő este végezhetett 33 éves feleségével és két és fél éves, közös kislányukkal, hogy mit csinált éjszaka és fél napon keresztül, egyelőre nem tudni.
Vizsgálják a beszámíthatóságot
A Blikk szerint mivel a férfi öngyilkosságot próbált elkövetni a rendőrök kiérkezése előtt, ilyenkor protokoll a beszámíthatóság kivizsgálása. A zárt intézetben részletesen megvizsgálják, hogy a bűncselekmények idején beszámítható elmeállapotban volt-e.
Itt dolgozott
A családtagjai életét kioltó gyilkos három éve szerelt le, előtte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredében szolgált matrózként a Dunán. A flottánál például ők szállították a búvárokat, ha találtak világháborús bombákat a folyóban. A gyilkos készülhetett a tettére, a vérengzés előtti napokban ugyanis már a szomszédnak akarta ajándékozni a kutyájukat, amit a tragédia után végül az állatvédők vettek magukhoz.
Ezt mondták a rendőrök
„Közölte, megölte családját, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A helyszínre riasztott egységek egy nő és egy gyerek holttestét, valamint egy vérző férfit találtak az albertirsai címen. A kollégáim megkezdték a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést, a történtek vizsgálatát. A kórházba vitt 35 éves férfit jelenleg őrzik” – mondta Hadházi Kornél, a rendőrség szóvivője.
Volt előzménye az esetnek
A meggyilkolt nő bár egy házban élt a férjével, már nem alkottak egy párt. A nő korábban távoltartást kért a férje ellen, tudta meg az áldozat családtagjától az RTL híradó. Volt olyan is, hogy az asszony segítséget kért a település polgárőreitől.
Szombaton hívta a rendőröket, de már jóval korábban elkövethette tettét
A férfi szombaton a kora délutáni órákban értesítette a rendőrséget. A legfrissebb hírek szerint azonban nem aznap, hanem már jóval korábban megtörtént a kettős gyilkosság. A zsaruk azt gyanítják, az albertirsai férfi már pénteken késő este megölhette a feleségét és a kislányukat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Tragédia helyszíne – Forrás: MTI