Régen látott tömeg vonult végig Budapest utcáin. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói augusztus óta tüntetnek az intézmény modellváltásának módja ellen. A korábbi demonstrációk után most Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés ’56-ról címmel tartottak újabb demonstrációt. A tömeg a Műegyetemtől indult, végigvonult a belvároson egészen az Uránia moziig. Egy idős hölgy menet közben rosszul lett, őt a mentők vitték kórházba. A rendezvényhez több szakszervezet mellett egészségügyi dolgozók is csatlakoztak.

Valaminek a kezdete

„Ami ma itt történt, az akár valaminek a kezdete is lehet. Egy olyan úté, amelyen elindulva ez az atomjaira hullott társadalom talán újra egymásra talál. Ragaszkodjatok az oktatás, a tudomány, a gondolat szabadságához!” – mondta Vilmos Noémi, az SZFE hallgatója az Uránia előtt összegyúlt sokezer embernek, de lássuk mi történt korábban.

Az ország több egyeteméről érkeztek hallgatók

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai, valamint a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók és érdeklődők az ország különböző egyetemeiről demonstratív felvonulást szerveztek október 23-ra a szellemi szabadság jegyében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Aggodalom

A felhívásukban így fogalmaztak: „Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás” – állt a leírásában.

Gyülekezés a Műegyetemnél – Forrás: Facebook/Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK

Rengeteg ember

A demonstráció résztvevői 16 órától gyülekeztek a Műegyetemnél, 16:30 körül elindult a menet a Március 14-e tér irányába. Olyan sokan voltak, hogy a Szabadság hídtól a Műegyetem főbejáratáig ért a tömeg, később ahogy tovább mentek át a városon, még többen lettek.

Vonulás a Szabadság hídon – MTI/Balogh Zoltán

Egy asszony rosszul lett

Az esemény elején egy teherautó platójáról Fullajtár Andrea színművész elszavalta a Nemzeti dalt, amikor elindult a tömeg a Szabadság híd felé rosszul lett egy asszony, őt a mentők vitték kórházba.

Egyre többen lettek

A menetben közben egyre többen lettek. Amikor a rakparton az Erzsébet hídhoz ért a menet eleje, a vége még mindig a Gellért téren volt. A demonstrálók között több ismert színész, közéleti szereplő, tévés újságíró tűnt fel.

A tömeg egyik vége már Pesten, a másik még a Műegyetemnél – Facebook/Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK

Szabad ország, szabad egyetem

A demonstrálók fáklyákat vittek és énekeltek. Felcsendült a Ha én rózsa volnék, a Kicsi vagyok én című dal, de azt is sokan mantrázták, hogy Szabad ország, szabad egyetem! A menetet az Uránia mozinál a Színművészetisek műsora várta, 18:15-től megemlékezés, szavalás, koncertek vannak.

Astoriáig érő tapsvihar

Az első fellépőket hatalmas ováció fogadta. Bethoven Egmondt Nyitányát játszotta a Független Zeneakadémisták Szimfónikus Zenekara, amikor vége lett a művek, a zenészek kiálltak az ablakba és az Urániától az Astoriáig érő tömeg tapsviharban tört ki.

Bármikor, bárhol megtörténhet

„Ami most az SZFE-nél történik, az már megtörtént a többi egyetemnél, vagy meg fog történni ”- mondta a Titkos Egyetem nevű szervezet képviselője a színpadon, majd így folytatta:

Korrupció melegágya

„Hallgatótársak, ne higgyétek el, amikor a modellváltással, korszerűsítéssel hitegetnek benneteket. Ez szimpla hatalmi terjeszkedés. A korrupció és a forráskivonás melegágya ez az átalakítás” – hangzott el.

Békés menet

A demonstrációnak este nyolckor vége lett, elénekelték a Hímnuszt és a tömeg csendesen elvonult, szétoszlott a városban.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton