A piroson áthajtva, egy rendőrautónak ütközött Ungár Péter országgyűlési képviselő. Az ütközés a 8. kerületben, az Orczy térnél történt.

LMP-s politikus

Ungár Péter a piroson keresztül begurult a kereszteződésbe a Kőbányai út felől, és elkapta egy, a Fiumei út irányából szabályosan érkező rendőrautó végét – írja a Blikk egy olvasójára hivatkozva.

Interjú után volt

A politikus a lapnak elismerte a történteket. Egy tévés szereplésből ment haza, de szerinte minimális kár keletkezett csak. Mint országgyűlési képviselő azonban, meg kellett várnia a baleseti helyszínelőket is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nincs sérült

Az esettel kapcsolatban a rendőrök annyit közöltek: a baleset során senki nem sérült meg, a baleset körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálják.

Ungár Péter pénteken már az állami tévéről posztolt

A politikus szerint az állami televízió Oroszország érdekeinek megfelelően közli a híreket. „A helyzet az, hogy azok a műsorok, amik az Ukrajna ellen folyó katonai agresszió kapcsán adásba kerületek a köztelevízión árnyalatlan, kontextus nélküli orosz propagandaanyagok voltak.” – fogalmaz Ungár Péter.

A teljes poszt

Ez is érdekelheti

Súlyos baleset Alsónémedinél

Lesodródott az úttestről, és egy fának ütközött egy kistehergépkocsi az 5-ös főúton, Alsónémedi közelében. A tűzoltók egy embert feszítővágóval és speciális nyomóhenger segítségével szabadítottak ki az összetört járműből. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Ütközés a sztrádán

Összeütközött egy utánfutót húzó személyautó egy másik személygépkocsival az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, a 68-as kilométernél, Dunaújváros térségében. A baleset következtében törmelék került az úttestre, amely akadályozza a forgalmat az érintett útszakaszon.

Címlapfotó: a Blikk felvétele.