Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak le péntek délután Budapesten. Rendőrségi ellenőrzés alá szerettek volna vonni egy férfit, aki azonban a fékezés helyett inkább menekülni kezdett.
Innen indult minden
Péntek délután a főváros 21. kerületében, az Ady Endre úton rendőrségi akció közben ütközött egy Renault Megane egy rendőrautóval. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Megállás helyett továbbhajtott
A Renault az erzsébeti átjárónál közlekedett Csepel irányába, amikor rendőri ellenőrzésre meg akarták állítani. Az autót vezető fiatalember ehelyett gázt adott és elhajtott Csepel felé, a rendőrök pedig elkezdték követni.
Gyalogosan akarta folytatni
Az üldözés az Ady Endre úton ért véget, ahol a Renault sofőrje balra, a lakótelepre akart bekanyarodni, de a szemből érkező másik rendőrautó ebben megakadályozta. Emiatt a férfi kiugrott az autóból és menekülni kezdett.
Hamar elkapták
Azonban a rendőrök gyorsan utolérték, és elkapták, majd bilincsbe verték. Eközben a be nem fékezett Megane hátragurult és nekikoccant az őt addig követő, már álló rendőrautónak. Mint kiderült, a sofőrnek nem volt jogosítványa, valamint ittasan vezette autóját, ezért nem akart megállni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Itt történt az eset

A helyszínelés pillanatai

Mindez egy másik szemszögből

A kibiztosítatlan kocsi

Egy nagyobb karambol is volt
Nem sokkal később egy másik baleset is történt a főváros 19. kerületében. Mint megírtuk, itt egy piros lámpán áthajtó autó miatt a feje tetején állt meg egy másik kocsi, amely el akarta kerülni at ütközést.
(Fotó forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK)