A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki múlt hétfőn, halálos balesetet okozott Újpesten. M. Péterrel szemben több eljárás is van folyamatban, így jó eséllyel hosszú évekig biztosan nem szabadulhat a rácsok mögül. A férfi egy egészen elképesztő történettel magyarázta tettét.

Halálos tömegbaleset

Amint arról többször is beszámoltunk, a 40 éves férfi tömegbalesetet okozott Újpesten. A tragédiában, 14 éves lánya szeme láttára szörnyethalt egy családapa. M. Pétert Mercedesével őrülten száguldozott, majd amikor bekövetkezett a baj, vérző fejjel tovább állt. Meg sem próbált segíteni a sérülteken.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt mondta a rendőrség

A tragédia hétfő este fél nyolc körül történt. A rendőrség közleménye szerint egy Mercedes R320 típusú személygépkocsi a főváros 4. kerületében, a Rózsa utcában, a Deák Ferenc utcai kereszteződésnél a piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik kocsi villanyoszlopnak csapódott, míg a másik kettő egy busznak sodródott. A szerencsétlenségben hárman sérültek meg: egyikük a helyszínen meghalt, a másik két sérültet a mentők kórházba vitték. A gyanúsított segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, nem hagyta hátra az adatait, illetve nem győződött meg a sérültek állapotáról. Az áldozat egy 45 éves családapa volt, a mellette ülő 14 éves lányának végig kellett néznie édesapja haláltusáját.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Beismerő vallomást tett

A rendőrök, a baleset után, hajtóvadászatot indítottak ellene, majd 4 nap múlva, Szigetszentmiklóson fogták el. M. Péter szombaton a bíróságon beismerővallomást tett. Kihallgatásán elismerte, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, így okozott balesetet. Elfogása után a zsaruk kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott.

Előzetesben van

Halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával, segítségnyújtás elmulasztásával és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekményekkel gyanúsítják a 40 éves férfit, akinek előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.  

Összeomlott a bíróságon

Kirendelt védője azt mondta, az ámokfutóban most már végérvényesen tudatosult, hogy mit tett, a bíróságon teljesen összeomlott, megbánta tettét, és sírva közölte, hogy ha tehetné, természetesen visszaforgatná az idő kerekét. Bocsánatot akar kérni az elhunyt hozzátartozóitól, és ha lehet, szeretné jóvá tenni a történteket.

Részegen ült autóba

„Összeveszett az élettársával egy szakítás miatt, a konfliktus után pedig már a munkahelyén elkezdett alkoholt inni. Egy telephelyen vállalt különböző alkalmi munkákat, ahol a szerelmi bánata miatt összesen nagyjából öt-hat üveg sört, illetve röviditalokat is fogyasztott. Onnan ment volna haza, amikor az ütközés történt” – mondta kirendelt ügyvédje a Blikknek.

Nem volt bekötve

M. Péter nem volt bekötve, nagyon nagy ütést kapott a feje, amitől elveszíthette az eszméletét, percekig meg sem tudott mozdulni. A részegsége és a baleset miatti sokkhatás, illetve a sérülései miatt a helyszínen nem volt magánál – ezt állítja az ügyvéd.

Elfelejtette, hogy hol történt?

„Miután kiszállt, teljesen koordinálatlan volt a mozgása, állt egy darabig, nézett ki a fejéből, egy idő után pedig elsétált. Elmondása szerint céltalanul gyalogolt a városban, s csak órákkal később kezdett összeállni a fejében, hogy mi történt. Ekkor megpróbált visszamenni a helyszínre, de az agyát ért ütés miatt emlékezetkiesése, amnéziája volt, ezért nem talált vissza. Ekkor még úgy gondolta, hogy egy falnak ütközött, nem volt magánál, így fel sem fogta, hogy mások is megsérülhettek. Ezután próbálta összeszedni magát és rendezni a gondolatait” – mondta az ügyvéd.

Fel akarta adni magát

Állítólag később a hírekből értesült arról, hogy miatta meghalt valaki, ezért fel akarta adni magát. A baleset okozását valóban elismerte, a segítségnyújtás elmulasztását azonban nem, hiszen nem volt magánál, így nem szándékosan nem segített – tette hozzá az ügyvéd.

Több ügye is volt korábban

A hírek szerint, az alkoholista életmódot folytató M. Pétert többek között felfegyverkezve elkövetett garázdaság és testi sértés miatt is elítélték már. A rendőrség már korábban bevonta a jogosítványát, többszöri ittas járművezetés miatt: nem csak részegen, droggal a szervezetében is vezetett már kocsit, de kábítószer birtoklása miatt is meggyűlt a baja a törvénnyel. A drogtesztje az elfogásakor azért lett pozitív a THC-ra, mert nem sokkal előtte elszívott egy füves cigit. A Kékvillogó.hu jogi szakértőjének, dr. Bátki Pálnak az írását az újpesti esetről, itt tudod elolvasni.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után- Forrás: Facebook/ujpest.hu