Tóth Nikolett élete 2022 nyarán változott meg teljesen, amikor a Jókai és Aradi utca sarkán sétált, ahol maga alá temette őt egy ház mélybe zuhanó homlokzata. A 27 éves balerina, barátjával épp az Operettszínházba ment egy próbára, amikor rájuk omlott az épület egy része. Niki napokig élet-halál között lebegett. Azóta kerekesszékben, egy albérletben él, és bízik abban, hogy egyszer még sétálni is tud.

Abban sem hittek, hogy túléli

Amikor magához tért, orvosai közölték vele, hogy soha nem fog lábra állni. „Mindössze foszlányok, bevillanó emlékképek maradtak meg bennem a balesetről és arról az időszakról. Az eleje teljesen kiesett. Még arra sem emlékszem, hogy aznap felkeltem és elindultam valahová. Azt is csak később mesélték, hogy az orvosok szinte semmi esélyt nem adtak arra, hogy életben maradok” – mondta Niki.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ágyánál imádkozott az édesanyja

A lány édesanyjának az orvosok azt mondták, ha magához is tér, súlyos agykárosodással kell tovább élnie. „Anyu nem hitt ebben, folyton azt ismételgette, minden rendben lesz, Istenem segíts, minden rendben lesz! Arra sem emlékszem, amit már a pszichológusom mesélt, hogy amikor magamhoz tértem, s közölték velem, hogy a gerincem olyan súlyosan sérült, amitől egy életre lebénultam, sírógörcsöt kaptam”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szakított a vőlegényével

A kórházi kezelése után, a Budakeszi úti rehabilitációs intézetben, barátja megkérte a kezét. De azóta szakítottak. „Ha nincs ez a házomlás, talán most kisgyermekes anyuka, feleség vagyok. Mert ezt terveztük. Aztán jobbnak láttuk, ha különválunk. Lehet még gyermekem, nem mondtam le az anyaságról és a szerelemről sem.

Lánykérés a rehabilitációs intézetben

Forrás: Facebook

Meg akar gyógyulni

„Egyetlen dolog járt a fejemben, ahogy kezdett kitisztulni körülöttem a világ: valahogy meggyógyulni, visszakapni a korábbi életemet. Ma is így gondolom. Eltelt nagyjából másfél év, és én mindent megcsinálok, amit az orvosok kérnek tőlem. Szedem a gyógyszereket, megyek a kezelésekre. Illetve visznek, akik épp ráérnek. S talán ez a legszörnyűbb az egészben, a kiszolgáltatottság”.

Esélye sincs a talpraállásra

Hiába mondják neki az orvosok, hogy esélye sincs a talpra állásra, a teljes gyógyulásra, ő nem hajlandó beletörődni ebbe. Afféle megoldandó feladatként fogja fel a rehabilitációt, a gyógytornát.

Albérletben élnek

A baleset után eladták a 6. kerületi lakásukat, most egy zuglói albérletben élnek édesanyjával. Ebben a lakásban ugyanis könnyen tud közlekedni a kerekesszékével. Édesanyja segítsége nélkül pedig nem tudja ellátni magát. Az 58 éves asszony emelgeti, fürdeti.

Támogatók segítik a családot

Barátai egy alapítványt hoztak létre, az adományokból pedig egy autót vesznek Nikinek, hogy könnyebben tudjon eljutni a kezelésekre. „Kisemberek kis megtakarított pénze segített abban, hogy anyuval túléljük valahogy ezt az időszakot. Édesanyám otthon dolgozik, én az Operettszínház tagjaként táppénzen vagyok. Hálás vagyok a színháznak, mert nem engedte el a kezem, odafigyel rám. De elkélt a segítség, szükség van arra az autóra, no meg majd egy sofőrre is, aki visz, ahová kell”.

Még mindig nincs felelős

„Az élet nem véletlenül állított ilyen feladat elé, ebben biztos vagyok. Erősnek érzem magam. Az más kérdés, hogy hiába telt el másfél év a baleset óta, még mindig nem fejeződött be a rendőrségi nyomozás, még mindig nincs felelős”. Niki ügyvédje most kártérítési pert indít egy vállalkozó ellen.

Tóth Niki

Forrás: TV2

Sétálni szeretne

Az egykori balettművész azt mondja, a pénznél még az is fontosabb, hogy egyszer lábra tudjon állni és sétálhasson, legalább néhány métert…  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: