Bár az emberek többsége szerint az értékesítés leginkább arról, hogy mindenáron “rátukmálunk” valamit a másikra, ez a terület azonban igazán sokrétű hozzáértést és odafigyelést igényel. Emellett elengedhetetlen még, hogy szeressünk foglalkozni az emberekkel, és fogékonyak legyünk a folyamatos fejlődésre.

Ha mindezekkel a kompetenciákkal és készségekkel rendelkezünk, akkor előfordulhat, hogy egy, a https://egerallas.hu/allasok/kereskedelem-ertekesites oldalon is meghirdetett értékesítő pozíció lesz az utunk a sikerhez.

Mennyit keres egy értékesítő?

Egy értékesítő ritkán kap fix fizetést, a keresete több összetevőből áll. Az alapbér mellett kap bizonyos összegű jutalékot a teljesítménye alapján, illetve bizonyos célok elérése után extra bónuszokkal is jutalmazhatja őt a cég. Ez összesen havi nettó 500 ezer és 1 millió forintot jelent.

Most pedig nézzük meg a leggyakoribb sales munkaköret részletesebben!

Kezdjük a sort az üzletkötő pozícióval, amely az értékesítési csapat belépő szintje! Az ő feladatkörébe tartozik a cég termékeinek értékesítése a már meglévő ügyfelek részére, és a betöltésére általában már pályakezdőket is felvesznek, persze csak akkor, ha jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készséggel rendelkeznek.

Aztán ott van még az ügyfél-kapcsolattartó, amelynek a legfontosabb feladata az értékesítési csapat tagjaként a termékek vagy termékcsoportok ismerete, illetve a meglévő ügyfélkörrel való kapcsolattartás és az új termékek megismertetése, prezentációk tartása.

De nem mehetünk el szó nélkül a kiemelt ügyfél-kapcsolattartó pozíció mellett sem, amely üzletkötőnél ugyan magasabb, de még nem számít vezetői munkakörnek. Ő tartja általában a kapcsolatot a nagyobb ügyfelekkel, és az egyedi igényeikhez alkalmazkodva köt szerződést, illetve szervez kampányokat.

Mivel nem számít vezetői pozíciónak, így a betöltéséhez nem szükség vezetői készség, de 3-4 év üzletkötői tapasztalat, illetve a jó kommunikációs és kapcsolatteremtési készség elengedhetetlen.

Az értékesítéséért felelős csapat élén álló sales manager

Vezetői pozíció révén minimum 5 éves gyakorlat, vezetői képességek és nyelvtudás szükséges a sales manageri munkakör betöltéséhez, amely a vállalat termékeinek értékesítéséért felelős csapat vezetője.

Ő alakítja az értékesítési stratégiát, biztosítja a tervezett árbevételt, koordinálja az értékesítési csapat munkáját, továbbá az éves keretszerződések megkötése is beletartozik a feladatkörébe.

A területi igazgató

A területi igazgató fogja össze és koordinálja a területi képviselők munkát, illetve betanítja az új munkatársakat. De a feladatkörébe tartozik még a napi, heti jelentések begyűjtése és a havi költségelszámolások jóváhagyása is.

Mivel ez már egy elég magas pozíció, így mindenképpen szükséges hozzá az értékesítés területén szerzett néhány éves tapasztalat, továbbá nem árt, ha emellett még az adott iparban is otthon van az illető.

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő: egerallas.hu

Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek egy hónapig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát.