Elkészült az M3-as autópálya fővárosi kivezetőjénél a zajvédő fal eddig hiányzó szakasza. Karácsony Gergely főpolgármester a zajvédő fal csütörtöki átadásán arról beszélt, hogy a 15. kerület az előző időszak vesztese volt.

A főváros új vezetésének tavaly ősszel sok adósságot kellett átvennie a korábbi főpolgármestertől. Talán én kimondhatom, hogy a 15. kerület vesztese volt Tarlós István kilenc évének: elég a mögöttem lévő zajvédő fal hiányára, a fel nem újított utakra, a borzalmas állapotban lévő – de most már felújítás alatt álló – Csömöri úti felüljáróra, illetve a megígért, majd lefújt újpalotai gyorsvillamosra gondolni – mondta az M3-as kivezetőjén tartott sajtótájékoztatón Karácsony Gergely.

Korábban ez is az M3-as kivezetőn történt: Karambolozott az Orbán Viktor konvoját felvezető autó az M3-as kivezetőn

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A főpolgármester hozzátette: az első projekttel készen vannak, és lesz még néhány közös ügyük a kerülettel. Azt az adósságot, amellyel a főváros vezetése tartozik a kerületieknek, azt szépen lassan vissza tudjuk törleszteni – fogalmazott.

Karácsony Gergely kiemelte: a zöld várospolitika egy legfontosabb eleme a zajvédelem. A zajvédő fal két szempontból is jelzésértékű beruházás. Egyrészt a zajvédelem a zöld várospolitika fontos eleme. Másrészt az autópályák forgalma jelzi a növekvő agglomerációs forgalmat, ami miatt egyre többen érzik zavarónak a városi zajt, és ezért még többen szeretnének kiköltözni a fővárosból.

Karácsony Gergely kijelentette, meg kell fordítani a folyamatot, vagyis meg kell akadályozni Budapest „kiürülését”.

Cserdiné Németh Angéla 15. kerületi polgármester arra emlékeztetett, hogy a 15. kerület hiába adta át a zajvédő fal elkészült terveit már 2015-ban a fővárosi önkormányzatnak, évekig csak az akták tologatása folyt.

A kivitelezés befejezésére a Főpolgármesteri Hivatal először 2018. december 31-ét, majd számos más, 2019-es, később 2020-as, sőt 2021-es dátumot adott meg. Tényleges előrelépés és valódi fordulat csak a tavalyi őszi önkormányzati választások után történt.

A hivatalba lépő új fővárosi vezetéssel partnerségben bebizonyíthattuk a 15. kerületieknek és a budapestieknek, hogy képesek vagyunk a közösség, a főváros és a kerület érdekében tenni – jelentette ki Cserdiné Németh Angéla.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes elmondta, már múlt novemberben elkezdődött a munka annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban elkészüljön a zajvédő fal. Ez is jelzi, hogy múlt október óta egy zöld szemléletű városvezetésre van Budapesten.

Ez arról szól, hogy hogyan védjük az embereket például az olyan terhelésektől, amit egy autópálya jelent a környékén lakóknak. A környezet védelme mellett az emberek védelme is fontos. A zajszennyezés ugyanis az egészséget is veszélyezteti – tette hozzá.

Hajdu László, a körzet egyéni országgyűlési képviselője, a kerület volt polgármestere arról beszélt, hogy majdnem negyven éve adták át az M3-as autópályát, és ezt követően harminc évet kellett várni, hogy megépüljön a zajvédő fal egyik része.

Az M3-as melletti zajvédő fal hiányzó, 1160 méteres szakasza az autópálya 15. kerületi szakaszán, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között készült el. A közbeszerzési eljáráson nyertes –  a zajvédő falak építésében megfelelő tapasztalattal rendelkező – pont 8 Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. idén január közepén vette át a területet és augusztus végéig tartottak a munkálatok. A projekt része a passzív zajvédelem megteremtése is, így az út melletti házak ablakcseréit is elvégzik, ennek határideje október vége. A teljes fejlesztés fővárosi forrásból valósult meg és közel 360 millió forintba került.

M3-as kivezetőn történt, olvastad? Kattints a címekre!

Kiemelt kép: A sajtótájékoztatón készült felvétel – Forrás: Főpolgármesteri Hivatal/VX Média, Vargosz