Zacher Gábor toxikológus egy interjúban árulta el, hogy mikor mehetünk majd nyaralni, de beszélt a kórházakban zajló állapotokról is, hogy milyen nehéz is volt az egészségügyi dolgozók munkája az elmúlt egy évben. A népszerű orvos a saját maga tapasztalatairól és az oltástagadókról is megosztotta a véleményét.

24 órázott az interjú előtt

Zacher Gábor egy vele készített interjú keretén belül számolt be a magyar egészségügyi helyzetről, és arról, hogy birkóznak meg az orvosok, ápolók és mentők a koronavírus okozta súlyos tragédiákkal. Zacher egyébként magára a beszélgetésre is egy 24 órás mentősműszak után ment el – írja a Blikk az Index alapján.

Könyvet írna

A főorvos az elmúlt covid-időszakban annyi mindent látott és tapasztalt, hogy bőven összegyűlt neki annyi inspiráció, hogy írjon egy harmadik könyvet. Többször is előfordult vele, hogy olyan beteg került fel a lélegeztetőgépre, akivel néhány órával korábban még beszélgetett, ám ha gépi lélegeztetésre került sor, akkor mindig mindenkivel őszintén közölte, hogy mi fog történni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondta a pácienseknek

„Elaltatjuk, lélegeztetőgépre tesszük. És kaptam vissza olyan kérdéseket, és ezek mind a mai napig itt csengenek a fülemben, hogy ‘Akkor meg fogok halni?’. Erre az ember mást nem tud mondani, mint hogy ‘Higgye el, hogy mindent megfogunk tenni azért, hogy túlélje ezt a történetet’, de ez nem mindig sikerült sajnos” – mondta az orvos.

Beszélt a poszt-covidról is

Zacher Gábor a poszt-covid tünetek kapcsán elmondta, hogy ezek főleg azoknál a betegeknél jönnek elő, akik nehezebben vészelték át a koronavírust. Szerinte ilyen betegből egyre több van.

Bizarr tünetek

„Ott jelenik meg a poszt-covid, nagyon-nagyon bizarr tünetekkel. Gyakorlatilag az ember pszichéjét teljes mértékben felzabálhatja. Találkoztunk már ilyen beteggel” – közölte Zacher, aki szerint többen is azért panaszkodtak, mert a szagok egységesen büdösnek érződtek, illetve hogy megváltozott a bőrérzékelésük. A toxikológus ugyanakkor biztatónak nevezte, hogy sikerült megfognunk a koronavírus-járvány harmadik hullámát.

Jól állunk az oltásokkal

„Azt gondolom, hogy egyelőre jól állunk, ha így megy tovább az átoltottság” – mondta Zacher, majd hozzátette, hogy szerinte a kistelepüléseken jobban kellene reklámoznia a polgármestereknek, lelkészeknek az oltás felvételét, mert ezeken a területeken jellemző, hogy az emberek nem kérik az oltásukat.

Oltástagadókról is beszélt

A doktor egy frappáns példával mondta el az őszinte véleményét az oltásellenesekről. „Az oltástagadókkal nem egyszerű dolog, mert galambbal sakkozni nagyon bonyolult” – mondta a főorvos.

Ez is érdekelhet

Ezt gondolja a nyaralásról

Zacher Gábort a nyaralásról is kérdezték az interjúban, a toxikológus pedig elmondta, hogy lehet nyaralni, de ő személy szerint inkább csak belföldön utazna. „Szerintem mehetünk nyaralni – én úgy gondolom, hogy most Magyarország legyen első sorban a célintézmény, lehet túrázni, nagyon szép helyek vannak. Várjunk ki még egy évet, majd jövőre lehet távolabbi célokat kitűzni.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zacher Gábor – Forrás: Youtube.com/Hatvan tv