Nem vonhat el több pénzt a fővárostól a kormány, mint amennyit kap – mondja Karácsony Gergely főpolgármester annak kapcsán, hogy a bíróság jogvédelmet adott a Városházának. Az állam már nem vonhat le minden hónapban 4 milliárd forintot a főváros bankszámlájáról. Az OTP adományűjtéshez kapcsolódó feljelentéséről Karácsony Gergely azt mondta, politikai nyomásra cselekedett Csányi Sándor milliárdos bankja.

Komoly közérdek a fővárosi tömegközlekedés

A bíróság azonnali jogvédelmet adott a Városházának, így a kormány nem vehet le minden hónapban 4 milliárd forintot a főváros bankszámlájáról. Karácsony Gergely szerda este az ATV-nek nyilatkozott az ítéletről. “A bíróság a döntésével azt mondta ki, hogy a jelenlegi bevételeinkkel a közszolgáltatásokat lehessen finanszírozni. Azt is kimondta a bíróság, hogy nagyon komoly közérdek fűződik ahhoz, hogy ezeket a szolgáltatásokat, például a BKK működtetését finanszírozni tudjuk, ezért kaptunk jogvédelmet” – mondta a főpolgármester. Szerinte ez azt is jelenti, hogy ebben az évben biztosan nem megy csődbe a főváros. Ahogy fogalmazott: “kihúzzuk ezt az évet”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem akarja a főpolgármester, hogy a BKK a Volánbusz és a MÁV sorsára jusson

Karácsony Gergely azt is elmondta, hogy bárki megnézheti mi történik a valóságban akkor, ha a közszolgáltatásoktól elvonják a pénzt. Példaként hozta fel, hogy az agglomerációs buszok közül egyre több kimarad, kevesebb jár. Erről egyébként a napokban a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is beszámolt. A főpolgármester szerint a kimaradó buszok bár kékek, azokat a Volánbusz, vagyis az állam működteti. Karácsony Gergely szerint az is beszédes, ami a MÁV-nál történik, hogy vonalakat szüntetnek meg, rengeteg a késés, vonatkimaradás és még az ország legfontosabb vasútvonalán, a Budapest-Bécs vonalon is jelentős fennakadások vannak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

 Másfél év után tett feljelentést az OTP

A 2022-es országgyűlési választások előtt Karácsony Gergely a 99 Mozgalommal próbált magának hátországot csinálni. Csaknem 500 millió forint támogatás érkezett hozzájuk, amit az OTP-be fizettek be. A minap a Csányi Sándor milliárdos vezette pénzintézet feljelentést tett, szerintük több dolog nem stimmelt másfél évvel ezelőtt, amikor Karácsonyék befizették nekik a pénzt. Nagy kérdés, miért várt a bank másfél évet a feljelentéssel?

Minden törvényes volt

“Az összes létező Fidesz kézben lévő nyomozóhatóság vizsgálja ezt az adománygyűjtést. Ezzel kapcsolatban két dolgot mondhatok: mindenben megfeleltünk a vonatkozó jogszabályoknak és egyetlen fillér közpénz nem volt ebben az adománygyűjtésben.” – szögezte le Karácsony Gergley.

Jóban van a főváros az OTP-vel

Arra a kérdésre, hogy honnét jött ez a pénz, a főpolgármester azt válaszolta, hogy olyan adományozóktól, akik éltek az anonim, tehát névtelen adományozás lehetőségével. Karácsony Gergely azt is elmondta, hogy jóban van, és jóban is akar lenni az OTP-vel, hiszen ők kezelik a főváros bankszámláját, ezért nem akar vádaskodni. Mivel nem tudja, hogy pontosan mi van a bank feljelentésében, érdemben nem is tud rá reagálni.

Ki a túrót érdekel?

A szerdai Fővárosi Közgyűlésben Wintermantel Zsolt a Fidesz-frakció vezetője azt mondta, hogy élő ember nincs, aki elhinné Karácsony Gergely sztoriját az anonim adományozókról. “Ki a túrót érdekel Wintermantel Zsolt, engem nem” – mondta Karácsony Gergely.

Megtéveszthették a bankot

Az OTP feljelentésében lényegében az állt, hogy felmerült a gyanú, hogy a 99 Mozgalom a forrásigazolás céljából megküldött jegyzőkönyveinek tartalma nem felel meg a valóságnak. Megtéveszthették a bankot azzal, hogy a befizetett összeg tényleges, valódi forrását nem jelölték meg.

Politikai befolyás hatására született feljelentés

“Azok a dokumentumok, amelyek a banki befizetésekhez kapcsolódnak, és amelyeket másfél év alatt tíz alkalommal kért tőlünk az OTP, ezeket az állításokat, egyértelműen cáfolják” – mondta el válaszában a főpolgármester. Hozzátette: “Én azt gondolom volt némi politikai befolyás ennek a feljelentésnek a megszületésében.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: ATV/BPK-montázs