A szomszédos Szlovákiában akart vérfürdőt rendezni egy nyolcadikas diák. A szepesremetei iskola tanulója beismerte a rendőröknek, hogy mit tervezett.

A hátizsákjába rejtette a baltát, amivel gyilkolni akart

A tömeggyilkosságra készülő fiú kedden a hátizsákjába rejtett el egy baltát. Azt tervezte, hogy megöli mindegyik osztálytársát. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Társai is voltak

Két másik társának az lett volna a feladata, hogy zárja rá az ajtót a diákokra és az éppen a teremben lévő tanárokra az ajtót az Joj televízió információi szerint.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondták a fiú szülei

A fiú szülei szerint a gyilkosságot tervező diáknak súlyos migrénes rohamai vannak, ennek hatására sok esetben kényszeresen cselekszik.

Azt állítják, nem akart senkit bántani

A szülők azt állítják, a fiú nem akart bántani senkit, csak egy videót akart készíteni a baltával. A fiút később kihallgatták, és ezzel ellentétes dolgokat mondott a rendőröknek.

A NAKA elit tisztjei léptek közbe

A szlovákiai Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA elit tisztjeinek közbeavatkozása kellett ahhoz, hogy ne történjen tragédia.

Beismerte a fiú, mit tervezett

A Gölnicbányai járásban történtek után a rendőrök kihallgatták a diákot. A kihallgatás során a fiú beismerte, hogy mi volt a terve: meg akarta ölni mindegyik osztálytársát.

Eljárás indult a tanulóval szemben

A rendőrség a vallomást követően gyilkossági kísérlet miatt indított eljárást a fiúval szemben. Súlyos büntetésre számíthat.

Ez várhat rá

Ha enyhébb ítélet születik, akkor 25 éves szabadságvesztéssel kell számolnia. Az Új Szó szerint azonban nem kizárt, hogy ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor életfogytig tartó szabadságvesztésre fogják ítélni.

Budai elit iskolában is volt hasonló eset

Nemrég számoltunk be arról, hogy egy 18 éves diák egy éles eszközzel támadt egy társára a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban. A legrémisztőbb az, hogy Bertold tettének nem volt közvetlen előzménye.

Sztárügyvéd védi a 18 éves fiút

A budai iskolában történteket követően Bertoldot sztárügyvéd védi. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezték el ideiglenesen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Archív