Nyilvánosságra hozta kedden a Fővárosi Önkormányzat a július covid-antitestvizsgálat eredményeit. A tesztelésre önkéntesen jelentkezők közül 13524 esetben tudták részletesen kiértékelni az eredményt.

Kevés az antitest

Mint ahogyan arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt a Sinopharm oltottak körében nem alakult ki megfelelő védettség, az antitest vizsgálat pedig meg is állapította, hogy a 60 év felettiek mintegy 26 százalékánál nem volt elég az IgG típusú neutralizáló antitestek jelenléte a vérkeringésben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez derült ki

A vizsgálat részletes eredményei szerint az egyes oltóanyagok esetben a következő nagyságrendben volt jelen az IgG antitest 50 AU/ml vagy afölötti értéken, azaz elégséges mennyiségben, derül ki a Fővárosi Önkormányzat által kiadott közleményből:

Itt vannak az adatok

  • AstraZeneca – 98,71 százalék (689 fő a 698-ból)
  • Janssen – 95,24 százalék (40 fő a 42-ből)
  • Moderna – 98,91 százalék (545 fő az 551-ből)
  • Pfizer-BioNTech – 98,4 százalék (3199 fő a 3251-ből)
  • Sinopharm – 74,11 százalék (5858 fő a 7904-ből)
  • Szputnyik-V – 96,85 százalék (1044 fő az 1078-ból)

Összefüggés

A közleményben továbbá azt írják, a Sinopharm oltóanyag esetében az esetszám lehetővé teszi az életkor szerinti adatelemzést is, amely alapján egyértelmű összefüggés mutatkozik a kor és az antitestek nem elégséges mennyisége között.

Véget ért a tesztelés

Egyes kerületi önkormányzatok az eddig még fel nem használt tesztmennyiséget augusztus hónapban használják fel, de maga a program július hónapban véget ért, írták.

Harmadik oltás nem lehet a Sinopharm

Karácsony Gergely korábban arról beszélt, hogy nem csak arra lenne szükség, hogy a kormány engedélyezze a háziorvosoknak, hogy javasolják a betegeknek a harmadik oltást, hanem az volna a helyes, ha a kormányzat szervezné meg ezt a harmadik oltást. „Tegyük világossá, a harmadik oltás nem lehet kínai Sinopharm” – mondta néhány héttel ezelőtt a főpolgármester.

Nagy hibát követett el a kormány

Karácsony Gergely úgy véli, hogy a harmadik oltásra jelen pillanatban csak a Sinopharmmal oltott idős emberek esetén van szükség, ugyanis a főpolgármester szerint a kormány nagy hibát követett el, amikor a 60 év fölöttieknél engedélyezte az oltást a Sinopharm-vakcinával, mert jelentős részük ma nem védett.

Ellenanyag szűrés

Az egész ügy egyébként azzal kezdődött, hogy a fővárosi ingyenes ellenanyag-szűrés első tapasztalatai megerősítették azokat a korábbi vizsgálatokat, amelyek alapján kijelenthető: több százezren lehetnek olyan idősek, akik bár megkapták a kínai vakcinát, az mégsem eredményezett nekik kellő védettséget.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Sinopharm – Forrás: MTI/Komka Péter