Az orvos a panaszokkal kapcsolatban kérdéseket tett fel a betegnek, amire az felkapta a vizet. A doktor a rúgás következtében zúzódásos sérülést szenvedett.

Februárban történt

Idén február 20-án a délután folyamán történt meg a nem éppen hétköznapi incidens. Az orvos több kérdést is feltett a betegnek, amelyek a panaszokra irányultak. Azt nem lehet tudni, hogy miért, de a panaszos nő dühös lett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tettlegességig fajult a dolog

A beteg először kiabált a kezelőorvosával. Ezt követően jobb lábával alhason is rúgta őt. Az orvosnak nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülése lett a rúgás következtében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fokozott védelemben részesülnek az orvosok

A jog szerint az orvos közfeladatot ellátó személy, így az eljárásuk során fokozott büntetőjogi védelemben van részük. Aki egy orvost bántalmaz, egytől öt évig terjedő börtönbüntetést kockáztat.

Ez a vád a nő ellen

Az orvosára támadó nőt közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják. Várhatóan próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést fog kapni. Sorsáról később születik döntés, méghozzá a Bajai Járásbíróságon.

Ezek is érdekelhetnek!

Kamerával ellenőriznék az orvosokat

Nemrég megírtuk, hogy változhat az állami kórházakban a belépés rendje az orvosok számára. Ez az újítás egyébként az intézmények más dolgozóira is vonatkozna.

Mágneskártyával lehetne csak belépni és kilépni

A tervek szerint az állami kórházak dolgozói kizárólag mágneskártyával tudnának belépni, és azzal tudnák elhagyni az épületet. Így mérhető lenne, hogy tényleg annyit tartózkodnak-e a munkahelyükön, mint amennyi elő van írva a számukra. Ennek érdekében mágneskártya olvasására alkalmas készülékeket szerelnének fel a kórházak be- és kijárataihoz.

Megelőznék, hogy visszaélés történhessen

Egy mágneskártyát persze bárkinek oda lehet adni, így már arra is van terv, hogyan akadályoznák meg a visszaéléseket. Az újonnan telepítésre kerülő eszközök felvételt készítenének arról, hogy ki használta a mágneskártyát. Ezek a Magyar Kórházszövetség konferenciáján hangoztak el Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára közölte a terveket.

Ezért volna szükség erre az intézkedésre

Lengyel László hangsúlyozta, vannak olyan kórházak, ahol az orvosok számmal mérhető teljesítménye jelentősen elmarad az átlagtól. Azt szeretné, hogy akinek nyolc órányi bért fizetnek, az ténylegesen tartózkodjon a munkahelyén nyolc órát.

A kórházakban kevesebb beteget látnak el, mint a járványt megelőzően

Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója arra világított rá, hogy a pandémia előtt, 2019 februárjában 182 425 esetet láttak el a hazai kórházak. Idén ugyanebben a hónapban 12%-kal kevesebb beteg került sorra, 160 358. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív