A monori rendőrök elfogták és előállították azt a 40 éves pilisi férfit, aki késsel fenyegetőzve kérte számon korábbi sérelmét egy rokonán – a gyanú szerint.

Bográcsozás közben vesztek össze

Bográcsoztunk, én berúgtam – kezdte vallomását a férfi, amikor kihallgatója arról faggatta, mi történt 2021. március 15-én rokona házában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Feltépte a bejárati ajtót

A gyanú szerint a bejárati ajtót feltépve, kb. 30 cm-es pengéjű késsel a kezében rontott haragosa családjára, hogy számon kérjen egy 9 nappal azelőtti, súlyos testi sértés miatt ellene tett feljelentést, olvasható a police.hu közleményében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyilkossággal fenyegetőzött

A bökővel hadonászva megöléssel fenyegette a jelenlévő felnőtteket és gyerekeket. Csak akkor volt hajlandó elhagyni a lakást, amikor egyikük közölte, hívta a rendőrséget. Búcsúzóul idegességében kitört négy ablaküveget, majd távozott.

Őrizetbe vették

A rendőrök rövid idő alatt előállították, őrizetbe vétele mellett felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Tagadott

A gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a rokon kérdőre vonását elismerte, de kés – amiből elmondása szerint otthon kb. 100 darab van – akkor nem volt nála, nem fenyegetőzött öléssel, a terhére rótt bűncselekményt tagadta.

Baltával is okozott már sérülést

Ahogyan azt a támadást sem ismerte be, amelyben 2021. március 6-án harmadmagával vett részt a gyanú szerint és a vége a sértett kéztörése lett, amit egy baltával okozott.

Letartóztatásban van

Az azóta letartóztatott férfi ellen a további eljárásokat a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

A napokban egy buapesti covid-osztályon késeltek meg egy beteget

Mint ahogyan arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt megkéseltek egy beteget az egyik budapesti kórház covid-osztályán. Azóta kiderült, hogy a férfi több mint 30 alkalommal szúrta fejen az áldozatát, azt a tanárnőt, aki azóta sajnálatos módon életét vesztette.

Szerda reggel hunyt el

A tanárnő szervezete szerda reggel adta fel a harcot, Mariannát a támadást követően már csak gépek tartották életben. Tanítványai az utolsó pillanatig hittek a gyógyulásában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: BudapestKörnyéke.hu