A rendőrség öt nappal a támadás után megtörte a csendet és döbbenetes részleteket árultak el a Honvéd kórház Covid-osztályán történt ámokfutó tombolásával kapcsolatban. Kiderült 30-szor szúrta fejen az azóta meghalt 54 éves, lélegeztetőgépre kapcsolt, magatehetetlen tanárnőt.

Szakács volt a gyilkos

Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője arról számolt be a Police.hu-n közzétett videóban, hogy az eddig információk alapján a 37 éves, magyarul nem beszélő, rendezett családi körülmények között élő, büntetlen előéletű, szakácsként dolgozó kínai férfi szombaton egy másik beteget is megtámadott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segélykiálltás a szobából

A Podmaniczky utcai Covid 2-es intenzíven 16:32-kor az egyik ápoló női segélykiáltásra figyelt fel, ami az egyik szobából érkezett. Odaérve látta, hogy a férfi a női beteg ágya mellett állva egyik kezével a nő nyakát szorongatta, másik kezével a mellkasát ütötte – írja összefoglalójában a Telex.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hátráltak az ápolók

A férfi az ápolót látva megállt, majd a kötözésre odatett ollókat bokszerként magához vette, és az ápoló felé indult. Időközben egy másik ápoló is odaért társához, ők ketten a folyosón hátráltak, és próbáltak ott elérhető tárgyakat magukhoz venni, amikkel esetleg leszerelhetnék a férfit.

Megtámadta a tanárnőt

A folyosón haladva aztán egy másik kórteremhez értek, ahol lélegeztetőgépen, mélyaltatásban feküdt az 54 éves tanárnő, aki március elején került az intenzív osztályra. A kínai férfi ekkor váratlanul bement a szobába, kitépte a csövet a nő szájából, és a kezében lévő ollóval közel harmincszor megszúrta a fején. IDE KAPCSOLÓDIK: „Több volt ő, mint tanár, egy igazi pedagógus volt” – A Honvéd kórház Covid osztályán halálra késelt tanárnő hozzátartozói válaszokat várnak

Megszúrta a biztonsági őrt is

A támadás után a folyosóra, majd az előtérbe jutott, itt leszerelték a biztonsági őrök, egyiküket azonban eközben megszúrta a kezén.

Meghalt a tanárnő

A súlyosan megszurkált magatehetetlen tanárnő életveszélyesen megsérült a támadás következtében, a fellépett oxigénhiány miatt az orvosoknak újra is kellett éleszteniük. Vasárnapra kritikussá vált az állapota, majd március 17-én meghalt.

Pszichiátriára vitték

A férfit a rendőrök egy közeli pszichiátriára szállították a támadás után, ám az állapota miatt nem tudták gyanúsítottként kihallgatni, ugyanakkor közölték vele, hogy gyanúsítják és őrizetbe vették. Letartóztatását március 16-án elrendelte a bíróság, fogvatartás helyéül Büntetés-végrehajtás Központi Kórházát jelölték meg.

Nem biztos, hogy kábítószerezett

Gál Sándor szerint semmi sem bizonyítja egyelőre, hogy a férfi kábítószerfogyasztó volna. A tájékoztatás szerint további szakértőkkel vizsgálják majd, hogy mi válthatta ki a támadást.

Emberölés

A férfivel rövidesen közlik az újabb gyanúsításokat: a közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a rendőrség videója

Kiemelt kép: A Honvéd kórháznak az az épülete, ahol a bűncselekmény történt