A kétgyermekes I. Judit mások lelkének gyógyítására szentelte az életét, a saját problémáival azonban nem tudott megbirkózni. A 45 éves nő kedd este még lefektette gyermekeit a váci otthonukban, jóéjt-puszit adott nekik, majd magukra hagyta őket.

Megtalálták a holttestet

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy megtalálták a rejtélyes körülmények közt eltűnt váci kineziológus holttestét. Most újabb részletek derültek ki arról, mi történt pontosan. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezrek keresték Juditot

I.Judit a napokban tűnt el váci otthonából. Ismerősei Facebook-felhívásokban és személyesen is a keresésére indultak. Ezrek osztották meg az eltűnéséről szóló posztokat, a rendőrség az eltűnt emberek körözési listájára is feltette.

„A testünk mindenre emlékszik”

 „Mindannyiunk lelkén lógnak lakatok. Átélt traumáink, félelmeink, fájdalmaink, jó és rossz életeseményeink mind nyomot hagynak lelkünk hálóján. Lezártuk, ott hagytuk, talán el is felejtettük őket. De a testünk mindenre emlékszik!” – ezzel az írással kezdődik honlapja annak a kineziológusnőnek, akit szerda óta kerestek a családtagjai, ismerősei. Sajnos, mindhiába. Holttestét péntek reggel találták meg a Dunában, csaknem egyórányi sétára a házuktól.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jó helyen keresték

„Az utolsó telefonos cellainformációja alapján választottunk ki egy helyszínt, ahova péntek reggel a barátai, a rokonai és a segítők elkezdték a keresést. Javasoltam, hogy fókuszáljanak a víz irányába is, és sajnos ott, a Dunában találták meg a holttestét” – mondta a Blikknek Nagy László, aki régóta foglalkozik eltűntek keresésével. A szakember az első pillanattól kezdve kapcsolatban állt a családdal, és próbált segítséget nyújtani.

A kisfia egy másik keresőcsapattal ment

„A kisfia szerencsére egy másik keresőcsapattal tartott, így ő vélhetően nem látta édesanyját holtan. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte: a szomorú eset kapcsán idegenkezűség gyanúja nem vetődött fel.

Egyedül nevelte gyermekeit

A fiatal nő információink szerint hosszan tartó, daganatos megbetegedés után, három évvel ezelőtt veszítette el az olasz származású férjét. Ezután ugyan a barátaitól és a családtagjaitól sok segítséget kapott, de egyedül kellett nevelnie tizenéves gyermekeit.

Depressziósnak tűnt

Judit stresszoldással és a testi-lelki harmónia, egyensúly helyreállításával foglalkozott, de az ismerősei a depresszió jeleit fedezték fel rajta mostanában.

A kineziológia lett a hivatása

„A kineziológiával 2006-ban, egy személyes trauma feldolgozása nyomán kezdtem foglalkozni. Sokat segített nekem is a módszer, ami a mai napig lenyűgöz. Bár eredeti végzettségem közgazdász, a kineziológiában találtam meg az igazi utamat, ez lett a hivatásom” – így írt magáról bemutatkozásában a nő, aki folyamatosan bővítette tudását. 2017 tavasza óta például fülakupunktúrával is dolgozott.

Három éve halt meg az édesapa

„Borzalmas tragédia ez a gyerekeknek. Először az apjukat, most pedig az anyukájukat is elveszítették szegény árvák. A súlyos betegséggel küzdő családfő ráadásul nagyon sokat szenvedett, még őssejtterápiával is próbálták megmenteni, de sajnos nem jártak sikerrel. Három év különbséggel, csaknem egy napon veszítették életüket a szülők.

Jóéjt-puszit adott gyermekeinek az utolsó út előtt

Judit imádta a gyerekeit, de legbelül nagyon vívódott. Úgy tudom, még jóéjt-puszit is adott nekik hétfő este, mielőtt útnak indult. Másnap reggel pedig ébredés után már nem találták sehol. A szerettei átnézték a ház minden zugát és az autóját is, de búcsúlevelet sehol nem találtak – mondta a család egyik megtört ismerőse. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: gyászolnak a váciak a szívszorító tragédia miatt. Fotó: visitvac.hu