Ahogy azt az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk kavicsbányát akarnak nyitni a Dunakanyarban Pilismarótnál. A helyiek az utolsó pillanatban tudták meg a tervet, a lakossági fórumon nekimentek a polgármesternek, Pergel Istvánnak, aki lemondott.

Egy kavicsbányát akarnak nyitni a Dunakanyarban Pilismarótnál. A tervezett beruházás ellen többen tiltakoznak, aláírást gyűjtenek a bánya ellen. Nem akarják, hogy a szétrombolják a Dunakanyart és nem akarják a helyiek, hogy több tonnás teherautók szétrázzák a házaikat és az utakat.

A terület átminősítési eljárása miatt múlt pénteken lakossági fórumot tartottak a településen. Az Index információi szerint a polgármester itt találta először szemben magát azokkal a helyiekkel, akiket váratlanul ért a bányanyitás terve és nem akarják azt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A portál úgy tudja, hogy időközben lemondott Pergel István Csaba, Pilismarót független, de a Fidesz által támogatott polgármestere.

Ahogy azt korábban megírtuk, a településen folyamatban van egy homok-kavics bánya megnyitása, erről azonban sok helyi egyáltalán nem hallott a múlt pénteki lakossági fórum meghirdetéséig. A hirtelen kipattant hír ugyanakkor egyből ellenállást is kiváltott.

A falu és az üdülő övezet lakóinak háta mögött szerveződött és most, az utolsó pillanatban került nyilvánosság elé: 1,2 millió négyzetméteren terveznek új kavicsbányát a Duna-partra vezető út mentén balra – olvasható egy múlt hét végén indított petícióban.

Az Indexnek több pilismaróti is arról számolt be, hogy csak most, az utolsó pillanatban, a kötelező lakossági fórum meghirdetésekor értesültek a Duna-partra tervezett homok-kavics bányáról.

Egy helyi férfi azt mondta, valószínűnek tarja, hogy a lakossági fórumig is jogszabályszerűen jártak el a történet résztvevői, de nem lepné meg, ha szándékosan, lakossági ellenállástól tartva igyekeztek volna a lehető legnagyobb csendben intézni az ügyet.

Még nem minősítették át bányának

A kavicsbánya megnyitásához szükséges környezeti hatásvizsgálat tavaly decemberben indította el a Tatabányai Járási Hivatal. A hivatalos közlemény szerint a GM-PRO Kft. a „Pilismarót homok-kavics” kutatási területen, vízi szállításra alapozva kíván külszíni bányát nyitni.

Idén januárban a környezeti hatásvizsgálati eljárásnak része volt egy közmeghallgatás, amelyet Tatabányán tartottak meg. Aztán a bányavállalkozó elfogadott kutatási zárójelentés alapján a Pest Megyei Kormányhivatal május 27-i határozata bányatelket állapított meg Pilismarót Duna parti területen.

A bánya megnyitásának következő lépcsőfoka az lenne, hogy a pilismaróti képviselőtestület átminősíti a Duna-parti területet Kb-B jelű övezetté, azaz különleges beépítésre nem szánt, bánya területé. A jelenlegi, Kidz jelű besorolás szerint ugyanis különleges, beépítésre nem szánt idegenforgalmi-sport területnek számít az a rész, ahol a GM-PRO Kft. nekiállna a kavics- és homokkiemelésnek. 

Emiatt az átminősítési eljárás miatt tartottak múlt pénteken lakossági fórumot a településen és itt borult ki a bili, nekimentek az egyesek szerint sunnyogó polgármesternek.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: darnozseli-network.hu