Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon vasárnap este lövöldözés történt Dunakeszin. Egy 54 éves férfi megölte a volt feleségét, a közös gyermeküket és a nő anyját, vagyis a nagymamát, ezután magával is végzett. A férfi a saját első osztályos kisfiát közvetlen közelről, több lövéssel ölte meg. Most megszólalt a meggyilkolt nő új barátja. Szerinte nem ember, aki a saját gyermekét megöli.

Négy halott

Hatalmas rendőrségi készültség volt vasárnap este Dunakeszin a Kisfaludy utcában, ahol egy 52 éves férfi lőfegyverrel lelőtte volt anyósát, párját és közös gyermeküket. Minannyian életüket vesztették. Az 54 elkövető, még a rendőrök kiérkezése előtt, magával is végzett. Így összesen négy halottja van a drámai történéseknek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az utcán végzett a családjával

A Blikk megtudta, hogy a gyilkos a volt párját és annak édesanyját az utcán lőtte le. Ekkor jött ki a kisfia, aki megkérdezte, mit tett az anyukájával. Ekkor a férfi a fiúcskát, aki most lett elsős, s mindössze két hetet járt iskolába, közvetlen közelről szintén lelőtte. Ezután bement a házba, hogy végezzen magával.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Véres holttestek az utcán

A szomszédok mindent hallottak, az első lövés után azonnal hívták a rendőrséget. Közben több lövés dördült el, mire kiérkeztek a rendőrök már csend lett. A dunakeszi utcában véres holttestek hevertek, a rendőröket is meglepte a látvány.

Összetört a dédmama

Hétfőn délelőtt a helyszínelés még mindig tartott a vérrel borított utcában. Akkor érkezett meg a megölt kisgyermek dédnagymamája, aki a rendőröktől tudta meg, mi történt. Az idős asszony rosszul lett, a tragédiától teljesen összetörve, szinte önkívületi állapotban kiabál, fájdalmas sikoltásait messziről is lehetett hallani.

Nem ember az ilyen

A családirtás helyszínén hétfőn megjelent a férfi, Sz. Tamás a meggyilkolt nő, Melinda új szerelme, aki a lapnak elmondta, mi vezetett a tegnap esti tragédiához. Sz. Tamás a Facebookról értesült az eseményekről. Azonnal a helyszínre sietett, megtörten, sírva állt a véres utcán. Elsőre annyit tudott mondani, könnyeivel küszködve: „Aki a saját gyermekét megöli, az nem ember.”

Nem tudta elviselni

Elmondta azt is, hogy most lettek volna igazán egy család Melindával és gyermekével. Imádta a nőt és a kisfiút is. Együtt tervezték az életüket. Sz. Tamás szerint halott szerelme előző párja azt nem bírhatta elviselni, hogy elsős kisfia elmesélte neki, hogy már megismerkedett anyja új szerelme, vagyis az ő gyermekeivel is és együtt játszottak.

Valami elpattant benne

A gyilkossá, majd öngyilkossá lett apa láthatásról hozta vissza a gyereket, amikor valami elpattant benne – mondta Sz. Tamás a Blikk munkatársának. Azt is elmondta, hogy Melindával egész nap wakeboardozni voltak, mert a kisfiú az apjánál volt láthatáson.

Flegma válaszok

Hozzátette: „Melinda hatra ment haza, mert úgy volt, hogy korábbi párja és kisfia, Maximilien hétre érnek haza. Amikor nem jöttek meg, Melinda izgult, hogy mi történhetett: hívogatta a volt párját, aki állítólag flegmán válaszolgatott a nőnek az érkezésük várható időpontja kapcsán.

Kivégezte a saját fiát

Amikor megérkeztek, a nő felelősségre vonta a férfit, hogy miért nem tartja be a láthatás szabályait, s azt is hozzátette, rendőrségi eljárást kezdeményez, ha ez újra előfordul. A férfi ekkor bekattant, kivégezte a nőt, annak anyját, illetve a lövések zajára az utcára szaladó gyermekét is. A kisfiút állítólag többször is meglőtte.” – mesélte a megtört Sz. Tamás.

Drámai családgyilkosság

A rendőrségi helyszínelés még hétfő délután is tart, a sebek vélhetően soha sem gyógyulnak be egy ilyen drámai családi gyilkosság után. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a rendőrségi helyszínelésnél készült videó

Kiemelt kép: A gyilkosság helyszíne – Forrás: Rendőrség