Csütörtöktől már életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerda este.

Újabb árstopok

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta a magyar családok és nyugdíjasok védelméért a kormány újabb élelmiszerekre, a tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot, ezzel enyhítve a brüsszeli szankciók okozta infláció és élelmiszerár-emelkedés hatásait. Az új árstopok már csütörtöktől életbe lépnek – az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Tojás és krumpli

Ezzel az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül: tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8 százalékos tej és kristálycukor. Az árstopok az év végéig lesznek érvényben, esetleges meghosszabbításukról a kormány decemberben dönthet – tették hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Infláció

Jelezték: az élelmiszerek árának emelkedését az okozza, hogy a szankciók bevezetése óta egész Európában emelkedik az infláció, emelkedik az energia ára, ezzel együtt a takarmány, a szállítás és egyéb költségek, emellett madárinfluenza és történelmi aszály is sújtotta a mezőgazdaságot és élelmiszeripart.

Szeptember 30-i ár

Közölték azt is, hogy az árstopok a leginkább áremelkedéstől sújtott élelmiszerek fogyasztói árát szabályozzák. A tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál.

Árcsökkenés

Az árstop a tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat, és várhatóan 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt – ismertette a KTK közleménye.

Kötelesek érvényesíteni

Kitértek arra is, hogy az árstopokat a kereskedők kötelesek érvényesíteni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban és a csomagküldő kereskedelemben is.

Kistermelők

A kistermelői piaci értékesítés nem tartozik a hatósági ár alkalmazásának hatálya alá. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi az árstopok és az azzal kapcsolatos kötelező tájékoztatás betartását – fűzték hozzá.

Újabb bejelentések várhatók

A KTK tudatta azt is, hogy a kistelepülési boltok árstoppal összefüggő támogatásáról hétfőn várható kormánybejelentés. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kapcsolódó:

Pontosított a kormány: kiderült, pontosan melyik tojásokat érinti az ársapka

Kiemelt kép: Illusztráció