Gődény György neve nem ismeretlen valószínűleg senki számára, ő az a gyógyszerész, aki még a koronavírus járvány korai szakaszában vírusszekptikus kijelentései miatt vált hírdetté. Több tüntetést is szervezett, most pedig politikia babérokra törne, ám tegnap döbbenetes dolgok derültek ki a pártja kapcsán

71 egy egyéni jelölt

Mint ismert, ahhoz, hogy egy párt országos listát állíthasson minimálisan 70 jelöltre van szükség, a Normális Élet névre keresztelt, Gődény Györgyhöz köthető párt, pedig 71 egyéni jelöltet állított, vagyis egész pontosan ennyit vettek nyilvántartásba a Nemzeti Választási Irodában, írja a Blikk.

Halott emberek neve

Ma azonban a jegyzőkönyv alapján kiderült, hogy a jelölésekhez szükséges aláírások között halott emberek nevei, valamint aláírásai is szerepelnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt írja Tordai Bence

Az igencsak bizarr esetről Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa számolt be, közösségi oldalán azt írta: „A Gődény-féle párt budapesti 4-es számú választókerületi (II. és III. kerület) jelöltje olyan ajánlóíveket adott le, amelyeken 11 elhunyt ember adatai és aláírásai szerepelnek. A helyi Választási Bizottság feljelentést tett az ügyben.” – majd így folytatta:

Kamupárt?

„A Fidesz mindent megtesz, hogy a 2022-es választás legyen a legmocskosabb 1990 óta. Kamupártokat, kamujelölteket indítanak, próbálják megzavarni a változást akaró polgárokat, mert rettegnek a bukástól.”

FRISS!

Április 3.

„De ennek az egésznek április 3-án véget vetünk. Véget vetünk az Orbán Viktorok, Varga Mihályok, narancsbűnöző fideszesek uralmának! Ne hagyjuk megtéveszteni magunkat: minden választókerületben támogassuk a hatpárti egységes ellenzék jelöltjeit és listáját!” – zárta sorait Tordai.

Itt a teljes bejegyzés:

A jegyzőkönyv szövege már ott van az önkormáynzat oldalán

„9 /2022. (II.22.) számú jegyzőkönyvbe foglalt döntés. Budapest 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság megállapítja, hogy az ajánlóíveken szereplő ajánlások között a N.É.Pártja jelölő szervezet esetében korábban elhunyt személyek adatai és aláírása szerepelt. A Választási Bizottság úgy dönt, hogy megteszi a szükséges jogi intézkedéseket. A döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.” – olvasható a kerületi önkormányzat oldalán.

Kiemelt kép: Gődény György – Forrás: Facebook