Házkutatást tartanak éppen a zuglói polgármesteri hivatalban, valamint a kerület parkoláést felelős cégéért, a hírt a kerület sajtóreferense is megerősítette. A házkutatást tényéről Horváth Csaba, Zugló polgármestere is posztolt a közösségi oldalán, aki arról is beszámolt, a hatóságok a házában is jártak.

Hadházy Ákos posztja

Az ügyben Hadházy Ákos is megszólalt, aki független országgyűlési képviselőként indul éppen ebben a körzetben, ő a Facebookra feltöltött posztjában azt írja: „Sajnos hallottam olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy ez be fog következni, mivel a SYS IT Services Kft-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes bejegyzés:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Számlagyár

„Fontos elmondani, hogy a SYS IT ügye a kormány legmagasabb köreihez vezet. A számlagyárként működő cég egy nagyon komoly csalássorozat központi szereplője, az ügyben információim szerint érintett egyebek mellett a 4iG Nyrt. is, amelynek épp tegnap tette lehetővé a kormány, hogy megvásárolja az Antenna Hungáriát, így megkerülhetetlen szereplője legyen a magyar távközlési iparnak.” – írja a posztban Hadházy.

Akciófilmbe illő jelenetek

A SYS-csoporthoz köthető személyekre tavaly csaptak le akciófilmbe illő jelenetekben, a NAV ugyanis bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A gyanú szerint a több mint 30 cégből álló számlagyár 19 milliárd forint áfáját tüntette el fiktív számlákkal. Az akcióra egy nappal azután került sor, hogy Pintér Sándor korábbi belügyes államtitkára, Tasnádi László átvette az üzletet, írja az ügy kapcsán a 444.hu.

Ez is érdekelhet:

Ezt írta Horváth Csaba

Az ügy kapcsán megszólalt Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere is, aki posztjában azt írta: „Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonomban. Az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerjük, de mindenben együttműködünk az ügyészséggel. Amint többet tudunk, tájékoztatjuk a közvéleményt.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes bejegyzés:

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: Zugló Polgármesteri Hivatal – Forrás: Google Maps