Várhatóan jövő januártól emelkedhet a jelenlegi ötről, tíz napra az apáknak, a gyermekük születése után járó pótszabadsága.

2019 óta lehetne

A legalább 10 napos szabadságot az Európai Unió, 2019-ben elfogadott irányelve teszi lehetővé, amit a tagállamoknak 2022. augusztusáig kellett átültetniük a saját jogrendszerükbe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Törvénymódosítás

Magyarországon azért késik az uniós irányelv harmonizálása, mert ehhez módosítani kell a munka törvénykönyvét – írja a vg.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Közel a megállapodás

Ma a Kormányinfón, amelyet végig közvetítettünk, Gulyás Ggely arról is beszélt, hogy az Unióval minden minden vitás pontjban közös álláspontra jutottak. Már csak technikai szintű tárgyalások zajlanak. Ha ezeken túlvannak, akkor a helyreállítási alap és a 7 éves költségvetést magában foglaló megállapodás is aláírható.

Ősszel

A cikk azt is megemlíti, hogy erről már az őszi ülésszakon dönthet a parlament. A portál a Technológiai és Ipari Minisztériumtól pedig azt az értesülést szerezte, hogy jelenleg már zajlik az irányelv átültetésével kapcsolatos előkészítő munka.

Mikor?

Az uniós irányelv értelmében a tagállamok feladata meghatározni, hogy az apasági szabadság egy részét igénybe lehet-e venni már a gyermek születése előtt, vagy csak a gyermek megszületését követően.

Előtte, utána

Arról viszont már a magyar jogalkotóknak kell dönteniük, hogy milyen határidővel adható ki a tíz nap a gyermek megszületését követően. A jelenlegi szabályozása szerint legkésőbb a születéstől számított második hónap végéig ki kell adni az apaszabadságot.

Ikrek

Abban az estben, ha ikergyermekek születnek, az ötnapos szabadság helyett hét nap jár az édesapáknak – írja a vg.hu.

Támogatják

A portál egyébként arról is beszámol, hogy egy korábbi felmérés szerint a megkérdezettek nagy többsége fontosnak tartja az apák rendkívüli szabadságolását.

Fotónk illusztráció.