Akár ezer forintba is kerülhet szeptembertől egy iskolai ebéd. Az egekbe szökő kiadásokat a közétkeztető cégek csak áremeléssel tudják kompenzálni, legfrissebb jelzésük szerint szeptembertől akár 30 százalékos áremelés is jöhet.

Még nem ütötték le a menza árát

Még nem mindenhol egyeztek meg a közétkeztető cégek az önkormányzatokkal abban, hogy mennyibe kerüljön szeptembertől a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban a menza. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nehéz megfelelő árat kialakítani

A tárgyalások folyamatosak, de a jelenlegi gazdasági környezetben nagyon nehéz olyan árat megszabni, ami mind a cégek, mind az önkormányzatok, mind a szülők számára elfogadható – mondta Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkáltatók Országos Szövetségének közösségi étkeztetési szekciójának vezetője az Indexnek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

800-900 forint

A közétkeztetők a nyár elején 20 százalékos áremelkedésben gondolkodtak, ez alapján ősztől 800-900 forintba került volna teljes áron egy iskolai ebéd.

Felét a családok, felét az önkormányzatok fizetik

Ezt az összeget osztotta volna meg egymás között a szülő és az önkormányzat nagyjából fele-fele arányban, így a korábbi becslés szerint a családoknak 400-500 forintot kellett volna fizetni egy főétkezésért.

1000 forint

Sáfár Ferenc szerint azonban ez a kalkuláció már nem tűnik életképesnek, úgy véli, hogy a 30 százalék feletti áremelés sem elképzelhetetlen, így egy ebéd ára akár 1000 forint is lehet. 

Két óra alatt minden megváltozhat

„A legnagyobb kihívás az, hogy a közétkeztető cégeknek most, 2022 nyarán kell mondani egy olyan árat, amiből egész tanévben – óvodáknál 240, iskoláknál 185 napon át – biztosítani tudják az ellátást, annak minden költségével együtt úgy, hogy gyakorlatilag két óra alatt változás állhat be egy olyan jelentős költségnemben, mint az üzemanyag” – mondta Sáfár Ferenc.

Pillanatokon belül duplázódott a cégek számára az üzemanyagok ára

A szakember arra utalt, hogy a múlt heti kormányin Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a lakosságon, a taxisokon, valamint a mezőgazdasági erőgépeken kívül mindenkit kizárnak a 480 forintos kedvezményes tankolásból, így a céges autókat is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: illusztráció