Mindenhol állt az üvegszilánk, két szülő pedig zokogva állt gyerekével együtt megrongált kocsija fölött a budapesti 8. kerületben, ahol három kamasz zúzott össze barbár módon 36 autót.

Senki nem hitte el, ami történt

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, bevert ablakok, zokogó tulajok lepték el karácsony napján a budapesti Bérkocsis, a Tolnai Lajos és a Somogyi utcát, miután vandál kamaszok 36 kocsi ablakait törték be a környéken. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Robbanásra gondoltak

„Mintha üvegszőnyegen járnék, úgy állt a földön a szilánk, először elképzelni sem tudtam, mi történhetett, már azt hittük, felrobbant valami” – mesélte a Borsnak egy környéken élő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem volt boldog a karácsony

„Ezután viszont észrevettük, nem az összes ablak tört ki, ekkor jöttünk rá, szándékos rongálás történt. Nem fért a fejünkbe, ki képes ilyenre, főleg karácsony napján. A szívem összeszorult azokon, akiknek a kocsija ott parkolt, az ő karácsonyuk biztos, hogy nem volt túl boldog” – mondta egy férfi, akinek csupán a szerencséjén múlott, hogy ő nem arra parkolt.

Valaki szerencsés volt

„Én is szoktam a környéken állni, de máshol találtam helyet. Áldom a szerencsém ezért” – szögezte le. Egy másik szemtanú szívszorító pillanatokról számolt be az egyik cikk alatti kommentben.

Van, aki sírt

Egy család zokogott a tönkrement kocsija felett, láttam, mit műveltek. Egy fiatal pár egy pici gyerekkel ott sírt az autójuk mellett – írta a férfi.

Többen is levideózták, mi történt

A videót megosztó személy szerint vele együtt mások is felvették, hogy mi történt az autókkal. A háttérből behallatszik, hogy valaki hívni akarja a rendőrséget. Egy ingerülten kiabáló személy hangját is lehet hallani.

Így nézett ki reggel az utca:

@csucsa29

ilyen nincs nesze neked 8 ker😅valaki meg vadult 😂😂😂😂

♬ eredeti hang – Martin ford

Ők voltak a tettesek

Kiderült, a tettesek nem mások voltak, mint egy külső kerületben, jó körülmények között élő, kiskamasz baráti társaság tagjai, akik tettük után még egy banknak a kirakatát is betörték, majd távoztak, míg a rendőrök végül a Nyugati térnél fogták el őket.

Brahiból tették

Az egyik szemtanú úgy tudja, hogy a gyerekek buszablak-törőt loptak korábban, azzal zúzták végig a kocsikat, tettükre azonban ők maguk sem tudtak magyarázatot adni, kihallgatásán ugyanis a legidősebb, 14 éves tettes csupán annyit mondott: brahiból követték el a rongálást.

Szülőknek kell fizetni

Az azonban bizonyos, hogy a kár több millió forintra rúg, amelyet vélhetően a gyerekek szüleinek kell majd kifizetnie. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tiktok videó