Egy hónapja egy medve járja az Egerszalók környéki erdőket. Többen látták, vagy a hangját hallották. Most egy horgász menekült előle az autóba. A helyi polgárőrök óvatosságot kérnek mindenkitől.

Az egerszalóki polgárőrség kedden délelőtt hivatalos közösségi-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy hétfőn 23 óra 15 perc körül egy medve most az Egerszalóki tó egerszóláti oldalán látogatott meg egy magányos horgászt.

Erről tudsz? Rettegnek a lakók: medvéket láttak Budapesttől 45 km-re

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mint írják, közvetlen találkozásra most sem került sor, így kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy valóban medve jelent meg, viszont a férfi szerint a hangokból egyértelmű volt és életre szóló „élményt” jelentett számára, melyet az autójában remegve élt át.

„Ez számunkra most egy új élethelyzet, melyhez szükséges alkalmazkodnunk. Megijedni, pánikolni nem kell, a medve is a természet része, csak mi, itt nem szoktunk hozzá! A szakemberek véleménye szerint ezen a területen nincs megfelelő élettere, így előbb, utóbb távozni fog. Addig óvatosan!” – hívták fel a figyelmet a polgárőrök.

Erről is érdemes tudnod: Botrány a Veresegyházi Medveotthonban, nem adták át a kulcsot a polgármesternek

Korábban már megírtuk, hogy szeptember 19-én este 22 óra körül az egerszalóki tó egri oldalán egy három fős család meghitt, éjszakai horgászatát is megzavarta egy medve a brummogásával. Pár nappal korábban, újabb jól felismerhető lábnyomokat tudtak rögzíteni a település környékén – írja a Heol.hu.

Varga István, Egerszalók polgármestere annyit mondott az esetet követően, hogy számára is új a mostani helyzet és mindenkit arra kér, hogy éjszaka fokozottan figyeljen oda és lehetőség szerint maradjon közel az autójához.

A BudaPestkörnyeke.hu többször is írt már arról, hogy medvét láttak Magyarországon. Az erről szóló cikkeinket ide kattintva tudod elérni.

Pórázon sétéltassák a kutyát!

A helyi nemzeti park igazgatósága egyeztetett település polgármesterével. Az aktuális eset kapcsán felhívták a figyelmet, hogy az elkövetkező hetekben külterületen, csak pórázon sétáltassák a helyiek kutyáikat. De azt javasolják, hogy inkább a település határain belül maradjanak a lakosok és kutyáik.

Az egyik webkamera egyébként Egerszóláton kapott lencsevégre egy medvét:

A felvételek Verpelét külterületén készültek. Elnézést kérünk a korábbi téves helyszín megjelöléséért!

Posted by Polgárőrség Egerszalók on Tuesday, September 22, 2020

Kiemelt kép forrása: Facebook/Polgárórség Egerszalók