Béres Anett nyáron egy bizarr ayahuasca-szertartáson vett részt, melynek következtében rosszul lett, és súlyos sérüléseket szerzett. Szilveszterkor nem fogadott meg semmit, csupán azt szeretné, ha végre rátalálna a szerelem.

Így történt a baleset

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, az egykori valóságshow szereplője egy teaszeánszon vett részt, rosszul lett és életveszélyes állapotba került. Anettet hallucinációk gyötörték, attól tartott, hogy a Sátán belé akar költözni. Eltűnt 12 órára, majd Vokány környékén, a rendezvénytől közel két kilométernyire bukkantak rá, hiányos öltözetben.

Csoda, hogy nem bénult le

Anett azóta jó pár műtéten átesett, és a mai napig kezelésekre jár. Örül, hogy nem bénult le, viszont rettentő fájdalmak gyötrik. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Most élj

„Amit megtanított nekem a múlt év, az az, hogy egy életünk van, és a mában kell élni. Aki nézi az Instámat, azt gondolhatja, hogy teljesen egészséges nő lettem, de még öt kezelésre járok. Fizioterápiára, gyógytornára, humán regenerátorra, manuálterapeutához, gyógyfürdőbe. Én még nem tudok dolgozni, így anyagilag is megterhelő” – mondta a valóságshow hős.

Durva fájdalmai vannak

Hozzátette: „A gerincemben még benne vannak a csavarok, iszonyatosan fáj. Néha olyan fájdalmaim vannak, hogy otthon fekszem és zokogok, néha azon gondolkozom, hogy kihívom a mentőket, de nem lehet – mesélte Anett, akinek még szerencséje is volt: egy milliméteren múlt, hogy nem bénult le.”

Nem fogadott meg semmit

A ValóVilág-sztár a szokásoktól eltérően idén nem fogadott meg semmit, csupán egy dologra vágyik ebben az évben. „Eddig mindig mindent megfogadtam, vártam, és az a tapasztalatom, hogy ha valamit vársz, az úgysem úgy lesz” – írja a Blikk.

Ez történt vele tavaly

„Sok minden történt velem: a balesetem, meghalt a nagypapám, meghalt anyukám barátnője. Annyira eseménydús volt, úgyhogy most hagyom magam sodródni az árral. Szeretnék szerelmes lenni 2023-ban, ez nagyon jó érzés” – mesélte a Reggeliben.

Nem tud így dolgozni

Ahogy a Budapestkönyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, Anett hetente többször konzultál az orvosával, mindenre rákérdez, mindenről tudni szeretne, hiszen alig várja már, hogy teljesen felépüljön, és újra a régi lehessen. Újabban a mindennapjai is teljesen megváltoztak: míg régen a munkájának élt és folyamatosan dolgozott, addig mostanában egészen más programok teszik ki a szabadidejét.

Még egy évig nem lesz javulás

„Ha lehet ilyet mondani, túl pici vagyok a csavarokhoz, szinte kiállnak a testemből, elképesztően rossz érzés. A lábamban levőket hamarabb – nyolc helyett négy hónap után – ki is kellett venni, mert elviselhetetlen volt a fájdalom. Lehetséges, hogy a csigolyámban elhelyezett csavaroktól is hamarabb megszabadulhatok, de mivel az orvosom nagyon körültekintő és óvatos, valószínűleg ki kell várni az egy évet” – tette hozzá.

Idős emberekkel gyógytornázik

„Gyógyfürdőbe járok, ahol vízben tornázom. Úgy élek, mint egy nyugdíjas. Idős emberekkel barátkozom, velük beszélgetek, tapasztalatot cserélünk, eszmecserét tartunk arról, kinek hol fáj. Pedig már nagyon szeretnék visszamenni dolgozni és élni a régi életemet.”

Ki a sámán?

A feltételezett sámán személyével kapcsolatban sokan találgatni kezdtek, a közösségi profiljait több zárt csoportban is megosztották. A nő, aki a szeánszot tarthatta azonban törölte weboldalát, letiltotta az ott feltüntetett telefonszámot, sőt a Facebook-oldalát is felfüggesztette. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció