Egyre nagyobb a baj a hazai benzinkutakon. A független, kisebb kutak mellett a Shell is súlyos problémákkal küzd, a cégnek akad olyan töltőállomása is, ahol már egyáltalán nem lehet hatósági áras benzint kapni.

Korlátozzák a 95-ös benzin vásárlását

Az RTL Híradó riportjából kiderül, hogy a Shell kutakon péntek óta a 95-ös benzinből piaci áron számolva legfeljebb 20 ezer forintért, hatósági áron nagyjából 14 500 forintért lehet tankolni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Más problémák is akadnak

A Shellnél azonban más problémák is vannak: akad olyan kútjuk, ahol egyáltalán nem lehetett hatósági áras üzemanyagot kapni a szombati napon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gondban a kicsik is

A kis benzinkutaknál sem jobb a helyzet. A Mol ugyanis a jövő héten sem szállít üzemanyagot, mástól pedig nem tudnak vásárolni. A riport szerint a Baranya megyei Hosszúhetény benzinkútjára például már csak autót mosni járnak a helyiek, benzinből ugyanis mindössze napi 120 litert kap a település.

Nem kapnak üzemanyagot

Pénteken írt arról a BudaPestkörnyéke.hu, hogy az úgynevezett kis benzinkutak kellemetlen üzenetet kaptak a MOL-tól. A levélben azt írják, hogy a november 28-ával kezdődő héttől semmilyen üzemanyagot nem kapnak a szóban forgó töltőállomások. 

Ezzel indokolják a lépést

Az ország működése és energiabiztonsága miatt kell optimalizálnia a multinacionális olaj- és gázipari vállalatnak a stratégiáját, derül ki a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott sorokból. A levelet a Független Benzinkutak Szövetsége juttatta el hozzánk.

Megmagyarázzák, miért

A levél második feléből kiderül, hogy a MOL az egész régió ellátása kapcsán kiemelt stratégiai szereppel rendelkezik. Felelősek azért, hogy Magyarország minden területén legyen annyi üzemanyag, amivel működni tud tovább az ország. Most arra van szükség, hogy az országos ellátási szempontokat előtérbe helyezzék.

Átmeneti korlátozások

Az írás szerint a korlátozás átmeneti. Egyelőre arról van szó, hogy a 48., azaz a soron következő héten nem tudnak dízelt és motorbenzint biztosítani a szóban forgó partnerek részére. A levél végén megértést kér a vállalat.

Bedőlhetnek a kis üzemanyagkutak

Ezen a héten már voltak korlátozó intézkedések a MOL részéről. A kisebb benzinkutak nem kaptak üzemanyagot, ami több száz töltőállomást érintett. Országszerte rengeteg kisebb-nagyobb településen volt olyan kút, amely nem tudta kiszolgálni az autósokat.

Jó hír is van

A hatósági ár miatt import kőolajra nem igen lehet számítani. Jó hír viszont, hogy a Mol Vecsés határában komoly mennyiségű kőolajra bukkant. A vállalat még a nyáron kezdte meg a kutatófúrásokat a térségben.

Ennyi kőolajat tudnak majd kitermelni

Eleinte napi 600 hordónyi kőolajjal kalkulálnak. Később ezt a számot 700-1000 közé szeretnék felemelni. Ezzel 10 százalékkal növekszik a Mol Magyarország kőolajkitermelése. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Shell benzinkút – Forrás: archív