Bocsánatot kért a Deák téri késelő családja a megkéselt Martin családjától, az édesanya a közvetett megkeresést nem tekinti bocsánatkérésnek.

Így történt a tragédia

Ahogy beszámoltunk róla, február 18-án, szombaton Martin az egyik unokatestvére és két barátja társaságában Budapesten szórakozni ment. Hajnali kettő körül már éppen úton voltak hazafelé, amikor a Deák téren találkoztak egy másik csoporttal. Először barátkozni kezdtek, majd a lányokon vita alakult ki közöttük. A szóváltást verekedés követte, végül Zsolt fejen szúrta a 18 éves Martint. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sokáig nem vették fel a kapcsolatot

Kitti, Martin gyászoló édesanyja egy héttel a tragédia után a Borsnak elmondta, hogy a késeléssel gyanúsított fiú és családja sem vette fel velük a kapcsolatot, hogy bocsánatot kérjenek, vagy megkérdezzék, tehetnek-e bármit is értük – írja a Bors.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Üzenetek

Most viszont Zsolt családja a jogi képviselőjükön keresztül üzent a gyászolóknak. Andorfer Miklós ügyvéd egy közleményt juttatott el a média képviselőihez, amiben többek között arról ír, hogy nincs ok annak feltételezésére, hogy a konfliktusban szerepet játszott Martin etnikai hovatartozása. Ezt azért tartotta fontosnak megjegyezni, mert a közösségi médiát elárasztották az ilyen hangvételű üzenetek.

Részvétnyilvánítás

„A gyanúsított családja is megdöbbenve áll a történtek előtt. Számukra is mélységes tragédia, ami történt. Keresik a választ, a magyarázatot arra, hogyan alakulhatott ki néhány perc alatt olyan szituáció a fiatalok között, aminek a végső eredménye érthetetlen, értelmetlen, és visszafordíthatatlan veszteség, Martin halála lett” – áll az írásban, amiben a gyanúsított családja egyben az együttérzését is kifejezi a gyászolók felé.

Nem találkozik a családjával

„A gyanúsított egyelőre nem találkozhatott a családtagjaival, jelenleg egyedül velem tart kapcsolatot” – mondta a jogász, majd kifejtette, hogy az általa képviselt család biztonsági okokból nem személyesen vette fel a kapcsolatot Martin szeretteivel. Tartanak ugyanis attól, hogy a gyászolók rosszul reagálnának a közeledésükre.

Reagált az édesanya

„Nem tudom, mit mondhatnék. Jobb, ha inkább hallgatok – jelentette ki Kitti, aki a közvetett megkeresést nem tekinti bocsánatkérésnek. Egyelőre nem tudja, mikor temetheti el a gyermekét. Egyre rosszabbul vagyunk. A gyászunk csak nehezedik” – így reagált az édesanya a bocsánatkérésre.

Nem készülnek bosszúra

Látom a sok kommentet az interneten, hogy a fiamnak így kellett járnia, mert cigány. Kérdezem én, hogy nem ugyanaz a vérünk? Szerintem mindegy, hogy valaki cigány, magyar vagy ukrán – magyarázta Kitti, és leszögezte, nem igaz a híresztelés, mely szerint a családja bosszúra készül. – Semmiféle bosszúról nincs szó, mert ezzel nem adom vissza a gyerekem életét – szögezte le Kitti, aki azt szeretné, hogy fia gyilkosa megkapná a méltó büntetését.

Nem ivott a fiú

Nem tudom, hogy pontosan mi történt a végzetes hajnalon, és hogy ki milyen balhét kezdeményezett. Csak azt tudom, hogy a fiam nem ivott és sosem kábítószerezett. Jó gyerek volt, nem járt el otthonról éjszaka. Nem volt nagy baráti köre. Fodrásznak készült, de kőműves mellett is dolgozott. Mindennap ment, aztán hazajött a főnökével. Megvacsorázott, megfürdött, és lefeküdt – mesélte Kitti, majd azt is elmondta, hogy hogyan tudta meg, hogy gyermekét támadás érte.

Újraélesztették

A fiam unokatestvére, Erik felhívta az édesanyját, hogy közölje, Martin eszméletlenül fekszik a Deák téren, és fussunk oda. Nekem innen 10 vagy 15 perc kellett, hogy odaérjek. A gyermekem addigra már a mentőben feküdt. Martint újraélesztették. Azt mondták, stabilizálták az állapotát– emlékezett vissza Kitti, aki a fia barátaitól azt is megtudta, hogy Martin a szúrás után már nem mondott semmit.

Elfogták a tettest

Ahogy arról beszámoltunk, az elkövető elmenekült a helyszínről. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak, és végül sikerült azonosítani a feltételezett támadót, és a 18 éves férfit, K. Zsoltot vasárnap elfogták kőbányai otthonában.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.