Hátborzongató eset történt szombaton a H5-ös HÉV vonalán: egy fiatal nő elájult az egyik megállóban és a sínek közé esett. Szerencsére gyorsan jött a segítség és még időben meg tudták menteni a hölgyet, aki aztán a világhálón köszönte meg mindenkinek, hogy megmentették.

„Köszönöm mindenkinek”

„Ismeretlenül is, de szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget, azoknak, akik reggel kiszedtek a HÉV-sínek alól, amikor beleájultam. Nem tudok elég hálás lenni nekik. Remélem eljut mindenkihez. Nagyon hálás vagyok, és köszönöm szépen” – ezt írta egy nő a 3. kerület egy Facebook-csoportjában, miután bajba került, de szerencsésen megúszta a rosszullétet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megúszta

„Kisebb sérülésekkel megúsztam. A HÉV két perccel azután állt be, amikor kiszedtek onnan. Igyekszem vigyázni magamra” – tette hozzá a hölgy, aki azóta szerencsére már sokkal jobban érzi magát.  

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vigyázz magadra!

„Remélem nem lett semmi bajod! Ölelés! Vigyázz magadra …mert még elkell jönnöd legalább egy osztálytalálkozóra” – írta egy ismerős a történtek után.

Figyelmetlenül hajtott ki

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a szerencsés kimenetelű balesetről, amikor a H6-os HÉV vonalán haladt az egyik szerelvény és a Soroksári út 115. számnál egy Audi Q8 vezetője figyelmetlenül hajtott ki a telephelyről. 

Elvitte az Audi elejét a HÉV

Az ütközés ezek után elkerülhetetlen volt. A HÉV az Audi elejét vitte le, személyi sérülés szerencsére nem történt. A baleset miatt egy órát nem jártak a szerelvények ezen a vonalon.

Tragédia a 14. kerületben

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy egy autó és egy HÉV ütközött össze vasárnap 17 óra 35 perc körül Budapest 14. kerületében, a Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében. A fővárosi hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, feszítővágóval két embert szabadítanak ki az autóból. A helyszínre érkezett a fővárosi tűzoltódaru is.

Az egyik utas meghalt

A baleset során a jelenlegi adatok alapján az autó egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Helyszíni tudósítónk szerint a jobb első ülésen ülő 18-20 év körüli fiatalember az áldozat. Ő nagyon beszorult, nehezen tudták kiszabadítani. Az 50 év körüli sofőr súlyosan sérült, ahogy a hátul utazó, szintén fiatal férfi.

Még vizsgálják a körülményeket

A baleset körülményeit vizsgálják. A helyszíni szemle ideje alatt a HÉV egy vágányon, felváltva haladt.

Három hete is megtörtént

Súlyos baleset történt május 1-én este Budapesten, a 14. kerületi Kerepesi út elején, az Egyenes utcai átjáróban, ahol egy Csömör felől az Örs vezér tere felé haladó H9-es HÉV szerelvény elé kanyarodott egy Ford Focus kombi. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció