Mindkét oldal sajtója heves kampányba kezdett a mai politikai demonstráció előtt. A Békemenet részéről folyamatosan Gyurcsányt mantrázzák, az ellenzéki sajtó az összefogás erejét bizonygatja. Egy biztos, hatalmas lezárások vannak Budapesten.

Ez már a nyolcadik

Október 23-án, szombaton rendezik meg a nyolcadik Békemenetet. A kormánybarát Origo szerint az idei alkalom eltér a korábbiaktól mert „Magyarország történetének legfontosabb választása közeleg”. Ezt a vonulást szervező CÖF egyik vezetője mondja. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem kevés Gyurcsány

Ifj. Lomnici Zoltán a leglényegesebbnek nevezte, hogy ismét Gyurcsány Ferenc és az a baloldali politikai elit próbál meg hatalomra kerülni, amely 2010 előtt tönkretette az országot, adókat emeltek, elvették a nyugdíjasok megélhetését és porba tiporták az emberek jogait.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem engednek

A Békemenetről szólva arról beszélt: „történelmi kontextusban a menet valódi lényege az lehet, hogy nem engedünk sem a 48-ból, sem 56-ból”. Egyúttal leszögezte: „nem kívánjuk feladni nemzeti szuverenitásunkat, a magyarság önrendelkezéshez való jogát és az ország abbéli függetlenségét, hogy a legfontosabb, alapvető kérdésekben a magyar és ne a belga fővárosban döntsenek”.

Dróton rángatott

„Akár a migráció, akár a családvédelem, akár a rezsicsökkentés, akár a teremtett környezet védelmének kérdéséről beszélünk, a mi válaszaink azonosak a polgári kormány törekvéseivel, és nem hagyjuk, hogy az elmúlt tizenkét esztendő eredményeit és vívmányait a nemzetközi baloldal által dróton rángatott Gyurcsány-Márki-Zay-egységfront veszélybe sodorja” – tette hozzá.

Az ellenzék is készül

Az Egységben a szabad Magyarországért elnevezésű nagyszabású rendezvényen először állnak egy színpadra az ellenzéki pártok közös jelöltjei, hogy megmutassák, csak együttes erővel tudunk megteremteni egy demokratikus, szabad Magyarországot – ez már a DK-hoz köthető ezalenyeg.hu fő üzenete.

Hasznos tanácsok

A nyíltan a baloldal mellett kampányoló lap gyakorlati tanácsokat ad a tüntetőknek az öltözködéstől, a közlekedésen át a vírusvédelemig.

Lehet-e balhé?

Kitérnek a két tábor esetleges összecsapására is. „Az ünnepség – éppen azért, hogy semmiféle atrocitás ne történhessen a Birkameneten résztvevőkkel – az Andrássy út-Dózsa György út kereszteződésében kerül megrendezésre, azaz a Hősök terénél.

Hatalmas lezárások

A kutyapárt is készül, igaz humorba ágyazva

Címlapfotónk: MTI/ Marjai János, 2014.