Egy budapesti férfi úgy gondolta, hogy teljesen rendben van az, hogy egy teherautónyi szemetet az erdő szélén pakol le. A pátyi rendészek ügyesek voltak, a szeméthalomban megtalálták a mocsok tulajdonosának papírjait, így gyorsan kinyomozták honnét érkezett a szemét. A településvédők kommandója meglepő eredménnyel zárult.

Illegális szemétdomb Páty és Herceghalom között

Vasárnap érkezett lakossági bejelentés a rendészet email címére, hogy jelentős mennyiségű hulladék került ki Herceghalom és Páty határában a szántóföld mellé, még Páty közigazgatási határain belül. A pátyi önkormányzati rendészek délelőtt megvizsgálták az illegális hulladék halmot, majd kezdeményezték, hogy a helyi településüzemeltetési csapat (PVK) mielőbb számolja fel a környezetre is veszélyes állapotot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Budapestre vezettek a szálak

„Szerencsére kollégáinkat nem olyan fából faragták, hogy ennyivel elintézettnek tekintsék a problémát, így kutatni kezdtek, majd különböző hivatalos iratokat, más dokumentumokat leltek fel a szeméthalomban, amelyek egy Budapesti, 16. kerületi címen lakó Cs. R. nevű személyhez vezettek.” – írják a pátyi rendészek a közösségi oldalukon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. munkatársát bízták meg

A pátyi rendészeti irodavezető és két közterület-felügyelő ezt követően személyesen tett látogatást a fővárosi lakosnál, aki rövid tájékozódást követően elmondta, hogy a 15. kerületi M. R.-t bízta meg 30 ezer forintért a lomjai eltakarításával. A hulladékelszállítást végző férfi egyébként az Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat (FKV Zrt.) munkatársa, vagyis a főváros tisztaságáért felel, pontosan tudnia kellett, hogy bűncselekmény az illegális hulladéklerakás.

Családi kapcsolat

A pátyi rendészek következő látogatása aznap a délutáni órákban az FKV munkatárs lakhelyén volt, ahol kiderült, hogy az alig pár hónapja Pátyra költözött rokonához, a testvéréhez vezetnek a szálak. A Pátyi rendészek vélhetően meglepődtek, amikor megtudták, hogy pont egy olyan személy pakoltatott le illegálisan szemetet, akinek a főváros tisztán tartása a dolga.

Kamuzó szemetelő

Ezután már indultak is haza szeretett településünkre, a pátyiak ahol a testvér, M.Á. elszámoltatása során elismerte, hogy ő hozta el a hulladékot, ám azt nem ismerte be, hogy a település határában vált tőle meg.

Illegális szemét Pátynál

Forrás: Facebook/Pátyi Önkormányzati Rendészet

150 ezres bírság

„Nekünk ennyi egyébként is elég információ volt ahhoz, hogy megindíthassuk a közigazgatási hatósági eljárást a járási kormányhivatalnál. Ők akár 150 ezer forint pénzbírságot is kiszabhatnak az ügyben.” – írják a rendészek.

Veszélyes hulladék

A pátyi településüzemeltetők közben helyszíni szemlét tartottak, ahol részletesen is vizsgálják a vegyes hulladék tartalmát. Amennyiben megállapítást nyer, hogy veszélyes hulladék is kihelyezésre került, úgy büntető eljárást is kezdeményeznek.

Nagyon drága a szemetelés

Az eset tanulsága, hogy nem érdemes a hulladéktól így megszabadulni. Ha bárki olyan szolgáltatást kínál, hogy néhány ezer forintért segít a hulladéktól megválni, ne legyen kétségük, az rövid úton a természetben fog landolni. A pátyi hulladékhegy felszámolása rövid időn belül meg fog történni, ennek költségeit szintén a jogsértő hulladék birtokosra hárítják, így az olcsónak tűnő hulladékelvitel roppant drága lesz a nap végén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelni fog:

Kiemelt kép: Illegális szemét Páty határában – Forrás: Facebook/Pátyi Önkormányzati Rendészet