Az illegális szemetelők nagy része azt hiszi, neki mindent lehet. Egyre több agglomerációs településen vívnak harcot a mocskukat az erdők, mezők szélére lepakolók ellen. Kamerákat, járőröket vetnek be ellenük, sokszor a környéken élők is segítenek. Dunaharasztin az önkormányzati rendészek végeztek szép munkát, egy rémesen pofátlan szemetelőt kaptak el.

Szeméthegyet pakoltak le

Több teherautónyi, bontásból származó hulladékot borítottak le ismeretlenek az 51-es út keleti oldalán. A Dunaharaszti Városi Rendészet közterület-felügyelői adatgyűjtésbe kezdtek, majd napokon át figyelték a területet. Sikerrel jártak: meglett az elkövető.

Bevetésen a rendészek

Rendkívüli energiákat fektetnek az önkormányzat rendészei az illegális hulladéklerakatok eredetének felderítésébe – írják Dunaharaszti hivatalos oldalán

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Folyamatosan járőröznek

Az utóbbi időben többször is sikerrel jártak a rendészek, felhasználva a nemrég beszerzett, áthelyezhető kamerákat éppúgy, mint a hulladékból nyert adatok felhasználását; folyamatosan járőröznek, de sokszor napokon át figyelik az elkövetők által kedvelt helyeket.

Rengeteg sitt

Ez az eset azonban még őket is megdöbbentette. Hatalmas mennyiségű, épületbontásból származó hulladékot fedeztek fel a Déli Iparterület közelében.

Tetten érték az elkövetőt

Az adatgyűjtés során segítségükre voltak a környékbeli cégek is, majd figyelőszolgálatot állítottak fel, és tetten érték a teherautót. Gyorsan fény derült a megbízó személyére is, akit a jegyző azonnal a Polgármesteri Hivatalba idézett.

A tettenérés pillanata – Forrás: Dunaharaszti.hu

Elkapták az elkövetőt

A Hivatal a szükséges jogi lépéseket megtette, ezeken túl a hulladékot lerakóba kell szállítania az elkövetőnek, amit igazolnia kell.

A lakók segítségét kérik

Nagyon fontos, hogy a lakosság is segítse a Városi Rendészet munkáját. Köszönjük, ha bejelentéseket tesznek az illegális szeméthalmokról, de ezeket mind ismerjük. Viszont, ha bármilyen értesülésük van az elkövetőkről, azt mindenképpen osszák meg velünk az 504-411-es telefonszámon, vagy a [email protected] címen – írják az önkormányzat portálján.

Ezeket se hagyd ki!

Kiemelt kép: illegális hulladék Dunaharasztinál – Forrás: Dunaharaszti.hu